220 felszólalás
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
ERTSEY KATALIN, a külügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. A külügyi bizottságban összesen 4 nemmel szavazó képviselő nevében mondom el a kisebbségi véleményt az ő megbízásukból. Az LMP már a napirendre vételt sem támogatta, mert ma felelős képviselő nem tud…
Napirend előtti felszólalások
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Holnap, december 10-e az emberi jogok világnapja lesz, és nekünk ismét nincs sok okunk az ünneplésre. Azt azért jó tudni ezen a napon, hogy a minden ép lelkű embert mélyen megrázó szigetszentmiklósi eset után az elmúlt…
T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az összes ellenzéki módosító javaslatot szeretném támogatni ebben a javaslatcsomagban. Ugyanis azt gondoljuk, hogy ez egy jelentős és fontos kérdés napjainkban. Pontosan ezekről a kérdésekről beszélünk három és fél éve itt a Házban. Konkrétan ezeket a…
T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim és mindazok, akik figyelik a vitát! Mielőtt a konkrét javaslatra rátérnék, szeretném ezt az egész rezsihazugságot egy világos, egyszerű hozzászólásban tisztázni mindenki számára, hiszen ezt a lassan kabaréba illő propagandaha…
I/13103 Mi folyik a bölcsődék és családi napközik létesítésére szánt EU támogatások területén?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az EU-s támogatások különös útjáról szeretném önt kérdezni. Nemrég birtokunkba került két fénykép, amely hűen mutatja, hogy mi igaz az önök szédületes bölcsődeépítési programjából. Az első kép büszkén hirdeti, hogy Szigetmonos…
I/13103 Mi folyik a bölcsődék és családi napközik létesítésére szánt EU támogatások területén?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom elfogadni a válaszát, bár kétségtelenül az egy új taktika, hogy önfeledt liberálisozás helyett monoton számsorok felolvasásával tölti az időt. Itt többen kifogásolták, hogy egyszer se hangzott el, hogy az SZDSZ utódai vagyunk. (Moraj a kormá…
T/12513 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ERTSEY KATALIN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A megalapozó saláta több mint két tucat törvénymódosítást tartalmaz, amelyek a nemzetbiztonsági adatok megismerhetősége, a nyugdíjalap működtetése, a felsőoktatás, a képzési támogatások megállap…
A/12707 Tényleg megteszik, hogy a kötelező óvodát új, önerőből létrejött családi napköziben teljesítőknek nem adják oda az állami normatívát?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Röviden: ugye, nem? Ugye, nem teszik meg azt a családokkal, hogy ha nem tudják elrakni a gyereküket a kötelező óvodába, és családi napközit hoz létre a falujukban, városukban valaki, akkor nem adnak mellé pénzt? Az őszi költségv…
A/12707 Tényleg megteszik, hogy a kötelező óvodát új, önerőből létrejött családi napköziben teljesítőknek nem adják oda az állami normatívát?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Ezek szerint van egy jó hír, az, hogy megvannak az óvodások. Az ön államtitkára tavasszal még kereste, hogy vajon a Belügyminisztériumban vagy az EMMI-nél tartják nyilván az óvodásokat, ugyanis úgy hozták meg ezt a törvényt, hogy nem volt fogalmuk…
T/12911 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen késői órán azért azt hadd jegyezzem meg, hogy valóban a szakmához, a nevelőszülőkhöz és a gyerekek ügyéhez elég méltatlan, hogy ilyen nem túl családbarát időpontban tárgyaljuk. Ez nemcsak a gyerekek miatt…
A/12707 Tényleg megteszik, hogy a kötelező óvodát új, önerőből létrejött családi napköziben teljesítőknek nem adják oda az állami normatívát?
ERTSEY KATALIN (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Mivel itt több tízezer szülőről van szó és azokról a családi napközikről, amivel a kötelező óvodát illető férőhelyhiányra reagálnának, nagyon fontosnak tartom, hogy a miniszter úr válaszoljon a kérdésemre, és úgy tudom, hogy a jövő héten ezt meg is teszi. Kös…
A/12856 Tényleg jobban teljesít?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hónapok óta levelezünk az ön minisztériumával, és újra és újra megkérdezi önöket a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, valamint jómagam is, hogy mikor emelik a hat éve változatlan, minimálbér körüli fizetését a böl…
A/12856 Tényleg jobban teljesít?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ezek szerint az az állítás, hogy Magyarország jobban teljesít, nyilvánvalóan ön szerint sem igaz, hiszen ha a gazdasági teljesítmény megengedi, akkor emeljük a bért, hiszen ezt ígérték; mivel nem emelik a bért, akkor sajnos a másik állításuk ham…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én szeretném az urakat arra emlékeztetni, hogy amiről most beszélnek, az a családokat érintő téma, és ezzel nem fogunk sokra menni, amikor férfiak vitatkoznak arról, hogy több pénz vagy kevesebb pénz jut a családoknak. (Közbeszólások a kormánypárti pa…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott szeretném folytatni, ahol az előbb abbahagytam. Azt gondolom, botrány, hogy Magyarországon nincs tévéközvetítés az ország legfontosabb vitájáról. A költségvetési törvény vitája minden ország és minden demokrácia életében az év legfontosabb esemény…
A/12707 Tényleg megteszik, hogy a kötelező óvodát új, önerőből létrejött családi napköziben teljesítőknek nem adják oda az állami normatívát?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm államtitkár úrnak, hogy megjelent, de azt gondolom, hogy ez több tízezer óvodáskorú gyereket és szüleit érinti, úgyhogy ezért megvárnám a miniszter urat, amikor halaszthatatlan közfeladatával végez, és válaszolni tud. Köszönöm szépen.
T/12684 Egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az LMP frakciója általános vitára alkalmasnak tartotta ezt a törvényjavaslatot. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek kifogásaink. Jelentős kifogásaink vannak, amelyeket ebben a vitában szeretnénk megosztani. Én…
I/12656 Hogy áll az Európa Tanács nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és megelőzésről szóló isztambuli egyezményéhez való csatlakozás előkészítése?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Idén nyáron botrányok, ellenzéki képviselői küzdelmek és lázas háttéregyeztetések után végül bekerült a büntető törvénykönyvbe a családon belüli erőszakra vonatkozó önálló tényállás. A küzdelmünk, ami Halász Pálma népi kezdemé…
I/12656 Hogy áll az Európa Tanács nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és megelőzésről szóló isztambuli egyezményéhez való csatlakozás előkészítése?
ERTSEY KATALIN (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Konkrét céldátumot kérdeztem, és azt kérdeztem, hogy mikor fogja aláírni a magyar kormány az isztambuli egyezményt. Nem kaptam erre választ; viszont azt hadd jegyezzem meg, hogy szolid elmúltnyolcévezés után ön fölsorolta azt, amit eddig is tudtunk: azz…
A/12707 Tényleg megteszik, hogy a kötelező óvodát új, önerőből létrejött családi napköziben teljesítőknek nem adják oda az állami normatívát?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen. Mivel ez egy elég súlyos kérdés, és a költségvetési vitában, azt remélem, el is dől, illetve a módosítónkkal, megvárnám, amíg miniszter úr megerősíti, hogy nem, nem teszik meg azt, hogy nem tesznek pénzt egy kötelező feladat mellé. Úgyhogy köszönöm szépen, de m…
I/12272 Hova lett a 11 pontból 10 és fél?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány által nemzetstratégiai kérdésnek mondott, súlyos demográfiai válság megoldására 11 pontos csomagot dolgozott ki a miniszterelnök megbízottja. Ebből azonban végül csak kettő pont valósul meg, azok közül pedig csak az…
I/12272 Hova lett a 11 pontból 10 és fél?
ERTSEY KATALIN (LMP): Az, hogy én nem fogadom el, nem meglepő, de kíváncsi vagyok, hogy az ön oldalán hányan fogják azt elfogadni. Tisztelt Államtitkár Úr! Én az elmúlt 8 évet ebben a szakmában töltöttem, tudja?! (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Nem tudom, önöknél meddig tart…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttünk fekvő, az oktatás finanszírozására vonatkozó, zárószavazás előtti módosítóhoz szeretnék hozzászólni, ami tipikus példája annak a kétharmados kormányzásnak, ami először üt, és utána kérdez. Az a fajta oktatási ámokfutás, amelyről beszélünk,…
A/12250 Mennyit ér az emberi erőforrás?
ERTSEY KATALIN (LMP): Hát némi aggodalommal, de elfogadom az államtitkár úr személyét, lévén bölcsődei dolgozókról van szó, de elfogadom.
A/12250 Mennyit ér az emberi erőforrás?
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát köszönöm, államtitkár úr, nem véletlenül aggódtam. Lefordítom ezt a választ azoknak, akik így, a választás előtt fél évvel talán nem értik azt a fajta fogalmazást, ahogy itt államtitkár úr nekem válaszolt. Természetesen megbecsüljük a dolgozókat,…
T/11474 A Magyar Nemzeti Bankról
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Rogán képviselőtársunk bámulatosan csúsztatott össze olyan dolgokat, amiknek semmi közük nincs egymáshoz. Azt azért hadd mondjam el, azt érvként használni, hogy az MNB most nem tiltakozik ez ellen a lépés ellen, egy elég merész kijelentés, ugyan…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban faramuci a helyzet, ha Lendvai Ildikó azt kérdezi, hogy megtettünk-e mindent, akkor azt gondolom, hogy valóban meg kell azt jegyezni, hogy 23 évvel a rendszerváltás után, beleértve 8 évet, az ő kormányzásuk alatt semmi nem történt. És vé…
T/10768 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Az LMP képviselőcsoportja nevében elmondhatom, hogy nem múló csodálattal adózom Schiffer András azon türelmének és jogászi kitartásának, amivel időről időre akkurátusan visszakeresi a dátumokat, megnézi a szöveget, a kifogásaikat komolyan véve ú…
T/11191 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről
ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak gyorsan szeretnék reagálni az elhangzott ostobaságokra. Bár persze van, amiben van ráció, hiszen az a pontos recept, amit Novák Előd leír brüsszeli támogatás által megszerzett egyéni képviselői mandátumról, illetve bejutó parlamenti helyről…
T/11191 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről
ERTSEY KATALIN (független): Bocsánat, ügyrendi javaslatot szeretnék tenni.