ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány által nemzetstratégiai kérdésnek mondott, súlyos demográfiai válság megoldására 11 pontos csomagot dolgozott ki a miniszterelnök megbízottja. Ebből azonban végül csak kettő pont valósul meg, azok közül pedig csak az egyiknek lesz részben hatása a születésszámokra. Ez szerintünk súlyos kudarc.

Pongrácz Tiborné, a KSH demográfusa a múlt héten jelezte: a családi adókedvezmény kiterjesztésének semmiféle demográfiai hatása nem lesz, mint ahogy nem volt az előző verziónak sem, ez ugyanis nem a gyerekvállalásban, hanem a meglévők eltartásában segít. Ha a dolgozó szegények számára is ez elérhető lesz, ez nagyon helyes, és segít rajta, de a születésszámon nem.

A másik pont, ami gyed extra néven ismert, részben jó hatású lehet, a kistestvér megszületését valóban felgyorsítja. Ezért is hívják ezt az eszközt a szakirodalomban gyorsasági prémiumnak, ahogy az LMP 2010 őszén 5 pontos csomagba foglalva ezt nevezte is. Ha akkor ránk hallgatnak, mára már több ezer gyerek valóban megszülethetett volna, és nemcsak Matolcsy miniszter fejében.

Ideje lenne végre megérteni: a nappali gyermekellátási rendszer radikális bővítése hiányában a gyed extra a munkába nem fogja tudni visszasegíteni az anyukákat. A szakemberek évtizedes konszenzusban vannak arról, hogy a kisgyerekes nők munkába való visszasegítése és nem az otthon tartásuk emel a születésszámon.

Pont négy éve ültek össze a demográfusok, hogy a kormányra készülődő Fidesznek javaslatokat tegyenek. Ezt önök három éven át épp ellenkező hatású intézkedésekkel hálálták meg. Visszaállították a hároméves gyest, hogy még az is otthon maradjon, aki egy kis erőfeszítéssel vissza tudna menni a munkahelyére, és újabb gyereket szülne. Elvették az új, saját erőből létrehozott családi napközik állami támogatását, hogy még annak is elmenjen a kedve a családi napközi létrehozásától, aki saját forrást tudna erre szánni. Miféle üzenet ez a társadalomnak, a polgármestereknek, az anyáknak, a családoknak? Ha az EU csecsén lógsz, akkor segítünk, ha pedig saját erőből akarsz segíteni, adófizető állampolgárt teremteni, akkor nem segítünk?

Közben Matolcsy-bébiztek, bébiboomoztak, a születésszámok pedig zuhantak. Végül pedig most nemrég belátták kényszeredetten: se gyerek, se adófizető anyuka, és most visszakullognak az 1-es kockához. De ideje lenne észrevenni: nincs többé három dobásuk.

Kérdezem én: hol vannak azok a pontok, amelyek végre a megoldást, a születésszámok emelkedését szolgálják? Mikor fogják végre hordozhatóvá tenni az állami támogatást a nappali gyermekellátásra, ahogy Franciaországban? És mikor fogják végre belátni: a szükséges adóbevételeket csak dolgozó anyák tudják befizetni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az otthon ülők nem.

Várom válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu