ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, nem akartam már felszólalni (Felzúdulás, közbekiáltások a kormánypártok soraiból.), de amikor arról volt szó, hogy vajon van-e a pénzbeli adományokon adókedvezmény, vagy nincs, Göndör István képviselőtársam telefonált, és ezért nem hallhatta, hogy én azt jeleztem, hogy a cégeknek egy nagyon súlyosan korlátozott adókedvezménye van. Úgyhogy csak pontosítani szeretném, hogy ha véletlenül telefonál valaki, akkor ne nagyon szólaljon föl - szerintem - utána az ügyben, hogy én mit mondtam, mert valószínűleg nem hallotta.
És tényleg szeretném felhívni arra a figyelmét Balog úrnak, hogy ezt a kérdést rendezni kell. Ez így nem maradhat tovább, ugyanis az önök által beterjesztett adórendszer nem fogja azt eredményezni, hogy az adójukat felére csökkentve fellélegző jómódúak majd hirtelen megrohanják a szervezeteket, és adományokkal fogják segíteni a magyar szociális rendszert. Félő, hogy az adományozás kultúrája még nem áll úgy Magyarországon, hogy a jómódúak, immáron fellélegezve sokkal többet adnának, mint eddig. Úgyhogy kérjük, hogy ezt rendezzék.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés