SZABÓ GÁBOR, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A Pesti Központi Kerületi Bíróság az Országgyűlés elnökéhez intézett átiratában indítványozta Samu Tamás Gergő országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mivel ellene a Budapesti Nyomozó Főügyészség vádja alapján folyik büntetőeljárás.
Samu Tamás Gergő országgyűlési képviselő június 7-én kelt levelében és a június 8-i bizottsági ülésen személyesen is azzal a kéréssel fordult a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsághoz, hogy a vele szemben indult eljárás miatt a mentelmi jogát szíveskedjen a bizottság felfüggeszteni.
Álláspontja szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy egyes országgyűlési képviselők rendszeresen a mentelmi jog intézménye mögé bújnak (Taps a Jobbik soraiban.), emellett a bizottság a közvádas ügyekben szinte kivétel nélkül mindig a mentelmi jog felfüggesztését javasolja, mivel ez szolgálja az Országgyűlés tekintélyének megóvását, és az érintett képviselő érdeke is egyértelműen azt kívánja, hogy a gyanú megalapozottsága vagy alaptalansága az erre hivatott igazságszolgáltatási szervek előtti eljárásban tisztázódjék.
Mindezek alapján a mentelmi bizottság egyhangú szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Samu Tamás Gergő országgyűlési képviselői mentelmi jogát az adott ügyben függessze fel.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés