KUCSÁK LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság június 14-ei ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, és többségi támogatással általános vitára alkalmasnak találta. A törvényjavaslatnak - ahogy ezt államtitkár asszony expozéjából is hallhattuk - három fontos eleme van, három olyan fontos eleme, amelyek neuralgikus pontjai a jelenlegi közoktatásunknak.

Elsőként azt célozza, hogy szűnjön meg a nem szakrendszerű oktatás kötelezősége, s ezzel megadatik a lehetőség, hogy az iskola a tanulók fejlesztési szükségleteihez igazítsa a helyi oktatást. Ezzel a pedagógusok és a szülők jogos elvárásainak tesz eleget.

A második tervezett intézkedéssel kapcsolatban kívánatosnak tartjuk, hogy a tanulók értékelése, minősítése minél sokoldalúbb, alaposabb legyen. Ez a szülőknek és a tanulóknak egyaránt fontos szempontokkal, motivációkkal szolgál. Ugyanakkor a hazai értékelés tradícióiban az öt számjeggyel való értékelés teremti meg az összehasonlíthatóság, összemérhetőség alapját. A törvényjavaslat visszaállítja a számjeggyel való osztályozást az alsó tagozaton, ugyanakkor megtartja a szöveges értékelés lehetőségét, ami a tanulók árnyaltabb értékelését teszi lehetővé. Javaslatok ezt tovább finomíthatják, ezek közül fogalmazódott is meg néhány a bizottság ülésén, sőt már körvonalazódott a megegyezés lehetősége is. Így megfogalmazódott, hogy adott esetben a fenntartó előírhatja intézményeinek a szöveges értékelést is, vagy - mint az több pedagógiai irányzat tradícióiban jellemző - kizárólagossá is teheti. De értelme lehet a szöveges értékelésnek mindaddig, amíg a tanulói teljesítmények összemérhetőségének nincs tétje.

Harmadik vonatkozásban a közoktatás további neuralgikus pontja - közszájon úgy forog - a buktathatóság kérdése. Ez a kifejezés rendkívül riasztó, mondhatni taszító is, beszéljünk inkább évfolyamismétlésről vagy évfolyamismétlésre bocsátásról. Az iskolai követelményeket, az intézményes fejlesztés optimális kereteit a nevelőtestület, a gyereket oktató pedagógus ismeri, így nem volt helyes az a korábbi gyakorlat, hogy az iskolától elvonták a döntés jogát. Nemkívánatos torzulást eredményezett, ha a tanuló felismerve az iskola, a pedagógus tehetetlenségét, netán gúnyt is űz belőle, s felhagy a tanulással.

Azt mondhatjuk, hogy az eredeti liberális jogalkotói szándék a visszájára sült el. Az egyéni ütemű fejlesztés helyett sok esetben a hátrányos helyzetűek, a magatartási és tanulási zavarral küzdők leszakadásának lehettünk tanúi az általános iskolában. Ez egyes korosztályok érintett tanulói körében a kompetenciák fejlődésében helyrehozhatatlan károkat okozott. A törvényjavaslat tehát jó irányba tett fontos lépés e téren is, amit módosító javaslatokkal tovább lehet finomítani.

Összességében elmondhatjuk, hogy a törvényjavaslat három nyugtalanító problémára kínál megoldást, amely mögé nemcsak a bizottság többsége sorakozott fel, hanem jó ideje a pedagógusok és a szülők többsége is.

S hogy keretes szerkezetbe foglaljam: még egyszer mondom, hogy az oktatási, tudományos és kutatási bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot, és többségi támogatással általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu