DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt indítványozó Képviselők! Ebben a módosító javaslatban - amelyet a részletes vita során tárgyalunk - arról van szó, hogy két kategóriát, amely az előadó-művészeti törvény szerint az eddigi 4. számú kategóriába sorolódik, bizonyos feltételek esetén a 2. kategóriába sorolnak. A megfogalmazás precíz és pontos, szakmailag egyébként indokolhatónak is mondható. Nyilvánvalóan mindannyiuk számára érdemes érteni, hogy egy négyes kategória a költségvetés tekintetében értelemszerűen kevesebb pénzt jelent, mint egy kettes kategória, magyarul: a besorolás költségvetési többletforrást jelent. Ebben a kérdésben az általános vitában is ejtettünk már néhány szót, azonban itt - mivel a módosító indítvány kimondottan erre a pontra vonatkozik - meg kell említeni, hogy a módosító indítvány sem tartalmaz semmilyen költségvetési tételt, sem összeget, sem azt, hogy ennek a módosító indítványnak a megvalósítását tárcán belüli átcsoportosításból, esetleg tárcatartalékból, esetleg valamiféle kormányzati koordináció nyomán központi tartalékból vagy tárcák közötti átcsoportosításból kívánják-e fedezni.

(13.40)

Ez annál aktuálisabb kérdés, minthogy a minap kormányzati szinten bejelentett több mint 40 milliárd forintos zárolás nagyobb mint egynegyed része a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát érinti. A 40 milliárd forintos zárolásból valamivel több mint 11 milliárd forint érinti a közzétett adatok szerint az előbb említett minisztériumot. Hírek szerint ennek a nagyobbik része a kultúrából és az oktatásból történő elvonás.

Ha ez így van, erre nyilván kormánypárti képviselők ebben a vitában választ tudnak adni, hogy így van-e, ezért a vitában kérdezem is: történik-e a kultúra területéről elvonás? Történik-e zárolás? Történik-e az előadó-művészeti törvény jelenleg létező költségvetéséből bármiféle zárolás, bármiféle elvonás? Mert hogyha igen, akkor szakmailag bármennyire pártfogolható is ez az indítvány, az, hogy az egyik oldalon több száz millió forintot elvonnak az előadó-művészeti törvényből - nyilván elmondják, így van-e -, a másik oldalon tesznek egy olyan indítványt, ami költségvetési többletforrással jár együtt, a kettő együtt nem megy, sem szakmailag nem megy, sem az előadó-művészet finanszírozása tekintetében nem megy, és végképp nem megy azon szakmai körök informálása tekintetében, amelyek most joggal várják, hogy ebből lesz valami.

Ez így megalapozatlan. Szakmailag bármennyire is elfogadható, akkor lehet ezt törvényi szinten megalapozottnak tekinteni, hogyha a hozzá tartozó forrást, annak helyét megjelölik. Ha valamihez több pénzt igényelnek, mondják meg, honnan szedik. Az pedig, hogy amióta az általános vita lezajlódott, a zárolások összege nyilvános - annak belső szerkezetére itt majd nyilván tesznek utalást, remélem, pontos adatokat -, az, kérem, elképzelhetetlen, hogy egyik oldalon az előadó-művészeti törvény, a magyar kultúra területéről elvonnak - ezek ténydolgok, június 30-ával életbe lépő kormányzati döntés a miniszterelnök aláírásával -, majd a másik kezükkel tesznek egy olyan indítványt, amelyben többletforrást kívánnak ugyanezen területre. Ez nem megy! Ez így nem is következik be!

Ezzel a törvénymódosító javaslattal vagy olyan forrást tudnak megnevezni, amelyről idáig nem beszéltek, vagy azt kell mondanom, hogy ez együttesen, kormányzati szinten a koordináció, az együttmunkálkodás minden hiányát bemutatja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu