SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném elismerésemet kifejezni ennek az elképesztő hiperaktivitásnak, amit Steiner képviselő úr itt kifejtett, aki ebben a ciklusban most már harmadik alkalommal kért szót. Ez azért is elismerésre méltó, mert az előző nyolc évben összesen ennyiszer érezte fontosnak, hogy a Házhoz szóljon.

Egyébként pedig, amit Lendvai képviselő asszony mondott: két dologra hadd hívjam fel a figyelmét, képviselő asszony. Egyrészt felháborító, hogy itt ön arról beszél, hogy a diktatúrák között hogyan kell meg hogyan nem lehet különbséget tenni akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt, amikor az itt módosított törvényt elfogadták, az önök szavazatával mondták ki azt, illetve amikor a Fidesznek volt egy módosító javaslata, hogy a kommunizmus áldozatainak a tagadását is szerették volna büntethetővé tenni, ezt önök leszavazták.

Önök tették azt, az önök magyar parlamentje, az önök által vezetett magyar parlament mondta ki azt, hogy áldozat és áldozat között különbséget lehet tenni. Az önök kormánytöbbsége mondta ki, hogy diktatúra és diktatúra között különbséget lehet tenni, az önök által vezetett kormánytöbbség mondta ki azt, hogy vannak magasabb és vannak alacsonyabb rendű áldozatok, tisztelt képviselő asszony.

A másik: ön azt mondta, hogy szeretne egy félreértést helyreigazítani. Akkor hadd igazítsak helyre egy félreértést, képviselő asszony, lehet, hogy ezzel ön nincs tisztában. Amikor mi arról beszélünk, hogy partnerek leszünk az elszámoltatásban, és arról beszélünk, hogy partnerek leszünk ahhoz, hogy jogalapot lehessen teremteni a kommunista diktatúra gyilkosainak és bűnözőinek az elszámoltatásához, akkor azt arra is értjük, hogy ön, Kovács László és a többi olyan elvtárs, akik a diktatúra működtetésében - nem csak a kiszolgálásában, a működtetésében - részt vettek, önök soha többet a magyar demokratikus közéletnek részesei ne lehessenek, és ebben a parlamentben ne tudjanak minket demokráciáról kioktatni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(10.00)

Forrás: parlament.hu