DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tekintettel arra, hogy kel a nap, ha jól gondolom, odakinn, az épületen kívül, valószínűleg nagyon röviden kell és szabad csak ebben a helyzetben reagálni az elhangzottakra, annak ellenére, hogy rendkívül érdekes vita zajlott itt hajnalok hajnalán. Jó lett volna ezt valóban normális emberi időben folytatni, de a parlament nem mindig úgy működik, mint ahogy az a tervekben szerepelne, és jól van ez így egyébként, mert bárki kifejtheti akármilyen hosszan a véleményét, tekintet nélkül arra, hogy utána még napirendi pontok következnek.

Mindenekelőtt szeretném ennek következtében megköszönni a kitartást azoknak a képviselőknek, akik jelen vannak, és ebben a számunkra és azt hiszem, az ország számára rendkívül fontos témakörben kitartóan részt vettek a vitában. Szeretném megköszönni azokat a hasznos gondolatokat is, amik elhangzottak. Azt gondolom, hogy részben módosítók formájában ezek a gondolatok megjelennek, és azt remélem, hogy az itt elhangzott módosítások közül jó néhányat alkalmunk lesz a törvénybe is befogadni. Azt gondolom, hogy ezek révén tovább módosítható, tovább javítható ez a törvény. Szükségünk van, azt hiszem, egy ilyen Nemzeti Földalapról szóló törvényre, illetve egyfajta földtörvény-módosítási kezdeményre is, amely megalapozhatja azt a föld- és birtokpolitikai koncepciót, ami azt hiszem, világossá téve láthatóan más irányt mutat, mint az eddigi föld- és birtokpolitikai koncepció volt.

Az külön öröm számomra, hogy e tekintetben, az irányok tekintetében, azt hiszem, kormánypárt és ellenzék egyetértett. Ez egy olyan fontos alap lehet, ahonnan továbbépítkezhetünk a továbbiakban. Természetesen nem old meg mindent, nem is volt tán az ambíciója ennek a mostani törvénymódosításnak, hogy minden kérdésre választ adjon. Annál is inkább, mert egyfajta ütemezésre van szükség a kérdés megoldásában; ha másért nem, éppen azért, mert komolyan kell vegyük mindaddig, amíg a moratóriumot vissza nem utasítja az Európai Közösség, a moratóriumkezdeményezést.

Ennek a következménye persze az, hogy a földtörvényhez csak olyan mértékben lehet hozzányúlni, amilyen mértékben az nem érinti a földvásárlási moratóriumot, vagyis nem oldja föl a földvásárlási moratóriumot. Biztosíthatom képviselőtársaimat, hogy intenzív munka folyik, és nagyrészt kész egy olyan törvénytervezet, ami arra az esetre is megoldást kínál majd a céljaink elérésére, amikor szabadpiaci viszonyok jellemzik majd a földpiacot. Mindazokat az eszközöket, a SAFER-től a dán és egyéb mintákon keresztül, amiket végigtanulmányoztunk, be fogjuk építeni ebbe a saját nemzeti szabályozásunkba, amelyek garantálják, hogy nemzeti hatáskörben tudjuk tartani a termőföldet mint legfontosabb természeti erőforrásunkat, a létünk alapját, és az önrendelkezésünket e fölött az erőforrás fölött meg fogjuk tartani.

Még egy dolgot szeretnék megjegyezni, mert itt is sokszor félreértés van, és a vitában is fölmerült, itt nem államosításról van szó, és nem állami gazdaságok létrehozásáról van szó, hanem egy másfajta államszerepről van szó. Arról van szó, hogy az állam, visszatérve az eredeti funkciójához, a közjó szolgálatában beavatkozik. Nyugat-Európa ezt ma az utóbbi időben úgy mondja, hogy ökoszociális piacgazdasági modellt kezd el követni, vagyis a piacot, a gazdaság szereplőit, a tőkét korlátozza környezeti és társadalmi szempontok mentén, vagyis a helyi közösség és a környezet érdekei mentén játékszabályokat szab. A föld az egyik legfontosabb erőforrásunk, természetes, hogy a földpiacon az államnak be kell lépnie.

Nem szolgál mást ez a föld-elővásárlási jog, mint hogy egy aktív szereplőként belépjen erre a földpiacra az állam, és valóban azok felé a csoportok felé terelje ezt a fontos erőforrást, ahol az a közjó szempontjából a legjobban hasznosul. Tőkés társaságok erre nem alkalmasak. Tőkés társasági formában, aki tőkét fektet a mezőgazdaságba, az onnan ki akarja vinni, és sokszor ez a tőkebefektető nem is ott van helyben, hanem akár ezer kilométerre, ahogy az előző földtörvény ezt lehetővé is tette a tőkés társaságok telephelye szerinti helyben lakás fogalmát bevezetve.

Egyedül az a családi gazdálkodási modell alkalmas erre, ahol is az emberek ebből élnek, visszaforgatják a munkájuk eredményét, fejlesztik a gazdaságokat, és a generációk közti kapcsolatra épül, ahol a tudástranszfer is - ha szabad ilyen korszerű fogalmat használni - természetes módon megvalósul, generációról generációra adja tovább a földhöz kötődő kultúrát.

(Ez az a modell, amit meg kell föld oldalról alapozni...)

cai/Lezsák/Földesi-Nyakó (Ángyán József)/VA

(4.40)

Ez az a modell, amit meg kell alapoznunk föld oldalról. Itt az államnak komoly szerepe van. Ezt nem lehet rábízni a tőkepiacra, mert ha rábízzuk a tőkepiacra, ezek a javak nem fognak megszületni. Ez volt az ambíciónk, amikor ezt a földtörvényt beterjesztettük, és természetesen következik ennek egy folytatása, függően attól, hogy januárban az Európai Közösség hogyan minősíti moratóriumkérelmünket. A moratóriumkérelmet meg fogjuk erősíteni, ahogy ezt az Európai Bizottság kérte a beadás alapján, és januárban várható ennek az eredménye. Közben akár közösen, mert úgy látom, hogy sok tekintetben konszenzus alakul ki ezen a terepen, kialakítunk egy olyan földtörvény-tervezetet, amely adott esetben február-március táján elfogadható, ha úgy alakulna a helyzet, tehát a májusi liberalizációs időszakban egy olyan biztonságos rendszert tudunk így felépíteni közösen, amely valóban garantálja a föld mint legfontosabb erőforrásunk nemzeti hatáskörben tartását. Azt hiszem, ez a legfontosabb cél.

Hogy ennek keretében a természetvédelem és a mezőgazdaság is majd egymásra talál, azt hiszem, ez is természetes. Én példaértékűnek gondolom, ebből a szempontból persze elfogult vagyok, hogy egy tárcához került ez a két terület. Azt hiszem, hogy szép feladat nekem magamnak is és másoknak is, akik e tárcánál vagyunk, hogy ezeket a szempontokat összegyógyítsuk, de hát egy másfajta környezethasználati rendszert kell kialakítanunk, ahol a környezeti szempontok, a gazdasági és társadalmi szempontok együtt jelennek meg. Ez egy szép kihívás, és örülök az olyan vitáknak, amelyek próbálják tisztázni a különféle álláspontokat, de az összegyógyítás lesz azután igazán komoly feladat.

Hálásan köszönöm mindenkinek, hogy ilyen kitartóan részt vett a vitában. Köszönöm a gondolatokat. Igyekszünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) még beépíteni a törvénybe, és minden használható javaslatot figyelembe venni. Ígérhetem azt is, hogy ezek közül jó néhányat, ha módosító indítványokként bejönnek, be fogunk fogadni a törvény végső elfogadása kapcsán.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu