DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy egy nagyon fontos kérdést érintett: a közjó és a spekuláns tőke viszonyáról beszél, azt hiszem, képviselő úr. Ilyen értelemben akár közösen is föltehettük volna ezt a kérdést, olyan törvényi környezet van ugyanis, amely elsősorban a spekuláns tőkének kedvez.

Jóllehet a természetvédelmi törvény, ahogy képviselő úr is jelezte, megfogalmazza azokat az általános értékeket, amelyek mentén el kellene járnunk a közjó érdekében és a közösségek és a természeti javak védelme érdekében, de azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk a Gyurcsány-Bajnai-korszak ránk vetülő árnyéka ismeretében, hogy az állam, amelynek az lett volna a dolga, hogy a közösségek érdekeit és a közjót védje, átállt a spekuláns tőke oldalára.

Azért látjuk ezeket a beruházásokat, és azért látjuk azokat a mozdulatokat, mert ez a fajta kettős érdek ütközik egymással: a természeti javak iránti közös érdekeink és a jövő generációk érdeke ütközik ezzel a fajta spekuláns tőkeérdekkel. Baj akkor van ebből, hogyha az állam, amelynek épp az lenne a dolga, hogy kordában tartsa ezt a hontalan spekuláns tőkét, fogja magát, és átáll a túloldalra, és a kirablás eredményéből bizonyos tőkéscsoportok, hazai tőkéscsoportok mint helyi rezidensek részesülnek. Azt hiszem, az elmúlt időszakban ezzel szembesültünk a legbrutálisabban.

Nos tehát, az első lépés minden ilyen esetben - és ez nemcsak a Velencei-tóra vonatkozik - az állam visszavétele és az eszközrendszerének a közjó szolgálatába állítása. Azt hiszem, amikor a nemzeti együttműködés kormánya a saját programját megfogalmazta, akkor épp ebből indult ki. Az első teendőnk tehát az egész környezetnek az újrafogalmazása, úgy is mondhatnám, hogy új államalapításról van szó, ahol a közös érdekeink kerülnek előtérbe minden más egyéb érdekkel szemben.

És az egy percben még néhány konkrét dolgot is szeretnék ehhez hozzáfűzni, de azt gondolom, e nélkül az általános környezetbeli változtatás nélkül nem tudunk ezen a helyzeten sem úrrá lenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu