DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Rubovszky képviselő úr, a helyzet a következő. Nem szeretnénk megvárni az alkotmány-előkészítő bizottság munkájának befejezését, mert vélhetően hasonló arányok fognak ott is érvényesülni. Amikor az imént a cinizmusról beszéltem, pontosan arra utaltam, hogy ne bújjunk olyan megoldások mögé, aminek a végeredménye előre ismert.
A másik. Abban, hogy két éve nincs alkotmánybíró, abban, hogy az eddigi eljárási rend ennyire eredménytelen, abban önöknek is részük van. Ehhez képest most a parlamentbe bekerült két olyan párt, amelyik nem részese ezeknek a mutyiknak, illetve nem is mutyikról beszélnék, annak a destruktív magatartásnak, ami eddig a parlamentet jellemezte az alkotmánybírák jelölésénél, és ebben éppúgy részesek önök, mint az MSZP-SZDSZ pártszövetség. Arról van szó, Rubovszky képviselő úr, hogy lehet, hogy a pártpaktumok rossz dolgok, de a pártok közötti paktumoknál egy dolog rosszabb, ha egy párton belül pacsizzák azt le, hogy a független intézmények élére vagy a független intézményekbe kiket delegálnak.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés