GYŐRFFY BALÁZS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság a hétfői nap délelőttjén tárgyalta az NFA-ról szóló törvényt, és azt nagy többséggel támogatta is. Támogatta, ugyanis ez a terület eddig egy tipikus botrányterület volt, és ez egyben indoka is annak, hogy gyorsan és határozottan kiálljunk egy új irányvonal mellett.

A terület szabályozása, mondhatjuk azt, hogy választási program volt, választási ígéret volt, azonban véleményem szerint ennél sokkal többről van szó, ez választói elvárás. A választói elvárás ugyanis, ahogyan azt a miniszter úr is említette, a föld, a nemzet létezésének a tere, több mint egy vagyon, mint egy forintosítható termelőeszköz, ezért ennek szabályozása, azt gondolnám, nemzeti ügy kell hogy legyen.

Szabályozni azonban többféleképpen lehet. Az előzőekben látott, az előző kormányzatok által alkalmazott példa semmiképpen sem a követendő vonal. Nem követendő az, amikor baráti érdekköröket próbálnak Nemzeti Földalapból, majd a Nemzeti Vagyonkezelő által kistafírozni, azonban lehet úgy is, ahogy ez a törvény megpróbálja megtenni. Kiemelném egyben azt is, hogy egy új törvényről van szó, tehát nem egy törvénymódosításról. Tehát ez az átláthatóságot, az egyértelműséget határozottan kifejezi.

De akkor mégis hogy szabályoz ez a törvény? Az elvek tekintetében nekem egy Wass Albert-i gondolat jutott eszembe. Az idézet így szólna, hogy akié a föld, azé a jövendő, de csak azé lehet a föld, aki közel él hozzá, aki megérti a föld szavát. Tehát egyértelmű, hogy a cél a törvényjavaslat tekintetében a magyar föld védelme. A törvény természetesen még nem a földtörvénynek azon módosulása, amely a moratórium kapcsán a meglévő problémákat kezelné, azonban egy lépés az optimális állapot irányába.

A törvény több korábbi kampányígéretet, érdek-képviseleti és gazdálkodói igényt is megjelenít. Ilyen például a családi gazdaságok jogaikba történő visszahelyezése, de említhetem a versenyképes birtokszerkezet kialakítását, továbbá a vízgazdálkodáshoz kötődő, ami külön aktualitást kapott mostanában, például a műtárgyakhoz szükséges terület biztosítását, a környezetbarát gazdálkodás támogatását, de itt van még egy kardinális kérdés, a pályakezdő agrárvállalkozások támogatását. A miniszter úr említette, hogy itt egy szociális és vidékmegtartó erejét növelő elképzelés is az elképzelések között van, azonban egy másik, szintén a kezdő agrárgazdálkodókhoz kapcsolódó probléma is megoldódhat, ugyanis könnyen találhat mindenki olyan példát, amikor fiatal gazdák kezdő támogatását elnyert személy hiába vállalta a földterület bizonyos szintre növelését, ha erre nem volt lehetősége. Most amennyiben a Nemzeti Földalap erre biztosít lehetőséget, és mondjuk, nem az állattartó telepek viszik el ezeket a földterületeket, akkor itt egyből egy másik nagyon fontos célt is megpróbálunk megoldani.

Új szakasz, eddig szabályozatlan terület volt a Honvédelmi Minisztérium birtokában lévő területek Nemzeti Földalapba kerülése, amely esetében külön ki kell emelni, hogy a "szennyező fizet elv" érvényesül, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium kell hogy állja azokat a költségeket, amelyek a földterület művelhetővé tétele kapcsán felmerülnek. Hogy ez megvalósulhasson, ki kell emelni, hogy a törvény elővásárlási jogot biztosít az államnak, amely a spekulatív tőke kiszorítását eredményezheti.

Ezek azok az elvek, amelyek egyértelműen érvényesültek, és reményeink szerint érvényesülni fognak majd a törvény alkalmazása során is, és azt gondolnám, hogy ezek azok az elvek, amelyek miatt a mezőgazdasági bizottság nagy többséggel támogatta ezt a törvényt, és ezért kérem a tisztelt Házat, hogy szintén álljon a törvényjavaslat mellé, ezzel is segítsük a vidéken élő embereket.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu