DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az első vitaszakaszban ennek az előterjesztett - rövid néven akár lex gárda törvényjavaslatnak is nevezhető - törvénynek azon elemeit vizsgáljuk meg a részletes vitában, amelyek több tekintetben is elfogadhatatlan szempontokat tartalmaznak, és alkotmányellenes útra tévedtek.

Volner János képviselőtársam és jómagam több módosító indítványt terjesztettünk elő, ezek mellett szeretnék érvelni, bár a mai alkotmányügyi bizottságban már megtapasztaltuk, hogy az előterjesztéseink semmilyen támogatást nem kaptak, de még sajnos - úgy vettem észre - ellenzéki képviselőtársaink részéről sem. Úgy látszik, a Jobbik megint egyedül maradt azzal, hogy a jogállamiság értékeit egyúttal, egyidejűleg szeretné megóvni, és egyidejűleg szeretne rendet az országban, tehát valahogy megpróbáljuk ezt az igen szűk ösvényt járni, és úgy gondolom, hogy nem tesszük ezt rosszul.

(20.20)

De nézzük meg részletesen az egyes pontokat, amelyek mellett szeretnénk most röviden szólni.

Itt van mindjárt az ajánlás 4. pontja szerinti javaslata Volner Jánosnak arról, hogy az elzárás mint legsúlyosabb szabálysértési büntetés tekintetében az eddigi 60 nap helyett bizony a jogalkotó, ha már mindenképpen hozzányúl, akkor ne csak a fiatalkorúak tekintetében nyúljon hozzá, hanem akkor emeljük meg az elzárás időtartamát, tekintettel arra, hogy jelenleg a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája - ahogy hallottam a kormánypárti padsorokból -, hogy valamifajta nemzeti üggyé vált a közbiztonság problémája. Bár ezt is azért jelentős mértékben annak tudom be, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda tevékenysége az elmúlt években erre jelentősen ráirányította a figyelmet, arra a közbiztonsági válsághelyzetre, ami tombol az országban, és a tömeges, elszaporodott, kis jelentőségűnek tűnő, de valójában a mindennapi életet kegyetlenül megkeserítő bűncselekmények, úgymint a vagyon elleni bűncselekmények egyes körei, illetve például a garázdaság szabálysértése vagy a lopásoknak a kisebb értékre elkövetett alakzatai, amelyek már szabálysértések.

Ezek nehezítik és keserítik a lakosság életét. Itt örök vita, és már megint részletesen lefolytathatnánk erről hosszas vitákat, hogy vajon mi a jó eszköz: a büntetések szigorítása vagy pedig a büntetés elkerülhetetlensége. Azt gondolom, hogy mind a kettő együtt. Tehát ha ezt az utat szeretnénk követni, akkor bizony az 1999-ben, tehát már 11 éve elfogadott szabálysértési törvényben igenis, nyúljunk hozzá az elzárási mértékhez. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy itt a 60 napról 180 napra javasolja Volner János javaslata a tétel felemelését, abban a szellemben, hogy bizony, aki a szabálysértések keretében lép a normák megszegésének útjára, az is számoljon azzal, hogy bizony egy nagyon komoly büntetéssel kell szembesülnie, fél évig kell akkor ebben az esetben maximálisan a büntetést letöltenie.

Hozzá kell tennem természetesen, hogy mindezt olyan garanciális eljárási rendszerben kellene megtenni, amilyet most jelenleg nem biztosít a szabálysértési törvény. Tehát nagyon javaslom ezúton is a jogalkotónak, hogy vonja be a jogvédő szervezeteket, szakmai szervezeteket. Egy alapvető reform alá kell vonni a szabálysértési törvényt, mert az én saját praxisomból vagy a jogvédő kollégáim praxisából is mondom, hogy főleg a rendzavarás vagy a passzív engedetlenség, tehát az ilyen alapvető szabadságjogok gyakorlásával összefüggő szabálysértési ügyekben gyakorlatilag maguk a bírák könyörögnek már nekünk, hogy történjen már valami a szabálysértési joggal, mert a jelenlegi eljárási szabályok egyszerűen szinte képtelen helyzeteket idéznek elő. Végül is egy jó rendszer úgy működik, ha az eljárási szabályok is jók és korrektek, a büntetések is helyesen, jól vannak belőve, a bírói igazságszolgáltatás is jól működik, és végső soron ezt megelőzően a rendőrség pedig felderíti egyáltalán az elkövetőt. Tehát valahogy így kellene működnie egy ideális helyzetben a szabályrendszernek.

A következő, amire előterjesztést tett Volner Lajos képviselőtársam, itt az elzárás végrehajtása alól bizonyos személyi kör kivonásra kerülne a javaslat szerint. Ő egy szigorúbb elvet érvényesítve azt mondja, hogy ilyen kivételeket ne tegyünk. Ez a 6. pont.

A 10. pont: az önkormányzati rendelet megállapíthat pénzbírságot, ez 50 ezer forintban kerülne megjelölésre. Ehelyett ő azt mondja radikálisan - velem együtt és a frakcióval együtt -, hogy ezt 500 ezer forintra fel kell emelni. Tehát bizony, ne azt nézzük állandóan - itt Harangozó képviselőtársamnak mondom elsősorban -, hogy szegény elkövető milyen nehéz helyzetbe kerül, ha az ország másik végéből kell utaznia az elzárás letöltésére; nem kell lopni, nem kell elkövetni olyan cselekményeket, amelyek a társadalom normáival ellenkeznek. Nem szabad a megélhetési bűnözés Kuncze Gábor által elhintett téves dogmája mögé bújva azt gondolni, hogy tulajdonképpen a társadalmi együttélés szabályait nyugodtan meg lehet szegni, és ráadásul azzal is számolniuk kell, hogy akkor majd nagyon emberséges országgyűlési képviselők lesznek, akik majd hirtelen nem is fognak olyan törvényeket hozni, hogy egyáltalán jogkövetkezményekkel kell szembesülnie a norma megszegőjének. Tehát igenis, ez a maximális mérték, úgy gondolom, hogy elfogadható.

Nagyon vészesen fogy az időm, de én akkor egyet még kiemelnék, a 19. pontot. Azt hiszem, hogy kétpercesben majd folytatni fogom, mert nem tudom befejezni. Tehát a 19. pont az a rettenetes módosítási javaslat, amivel én magam is mélyen ellenkezem, mégpedig az, hogy a tettenérést valóban 48 órás időtartamra kiterjesztik. Ez egyszerűen egy jogi képtelenség, egy aktuálpolitikai torzszülemény, ez egyszerűen a jogállamiság normáival súlyosan ellenkező, a habeas corpus, a személyes szabadság alkotmányos korlátozásának lehetőségét rendkívül drámai módon sértő szabály, amit semmilyen formában nem lehet támogatni. Erre tettem egy módosítót, de ezt még egy külön kétpercesben majd még előadom.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu