DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Végre ez egy normális Európai Tanács-ülés volt, fogalmazott Herman van Rumpuy, az Európa Tanács elnöke, miután befejezte munkáját a brüsszeli csúcs. Ami bővebben azt jelenti, hogy az állam- és kormányfők 2010. június 17-i csúcstalálkozóját, a korábbi időszak válságmenedzselését felváltva, végre nem a rövid távú válságkezelést igénylő döntések meghozatala jellemezte, hanem hosszabb távra kihatóan olyan döntéseket hoztak, hogy a tagállamok gazdaságait ismét fenntartható munkahelyteremtő, egyszóval növekedési pályára állítsák.
De nemcsak az Unió elnöke, hanem mi, magyarok is nyugodtan elmondhattuk, hogy igen, végre egy olyan európai csúcstalálkozón vehettünk részt, ahol a Magyar Köztársaságot képviselő miniszterelnök olyan véleményt, illetve programot tudott letenni a Tanács asztalára, ami a közös európai gondolkodást erősítette. Mi több, kölcsönhatást mutatott az európai és a magyar elképzelések között. Hiszen ezen a csúcson számunkra például egyértelműen kiderült, hogy az új magyar kormány által képviselt gazdaságpolitika teljesen egybevág azzal, amit a közösség vezető országainak gazdaságpolitikusai akarnak.
(8.10)
Azt is mondhatnám, hogy az új stratégia, amit az európai államfők elfogadtak a foglalkoztatás és az új növekedés céljából, abból sorra visszaköszönnek az új kormány első intézkedési tervei, például a hazai szakképzésben tervezett reformok. Ebben a tekintetben tehát az új magyar kormány a közös európai gondolkodás jegyében hivatalba lépése után nemcsak hogy felvette az Unió sebességét, hanem az élen jár a cselekvés gyorsaságát és az új teendők felismerését illetően, mert igenis úgy vélem, versenyelőnyt jelent számunkra az a tény, hogy az új magyar politikai viszonyok rugalmas, gyors, határozott és következetes magatartást tesznek lehetővé. A kiszámítható gazdaságpolitika eredményeként megszűnik a korábbiakban legnagyobb problémát jelentő politikai kockázati tényező.
A brüsszeli csúcs jelentős eseménye volt, hogy az Európai Tanács megerősítette a gazdasági stratégia öt kiemelt célját, amelyek a tagállamok és az Unió fellépésének közös alapját adják például a foglalkoztatás, az innováció, a kutatásfejlesztés, az éghajlatváltozás területén, a képzettségi szint javításával, továbbá a társadalmi befogadás elősegítése, mindenekelőtt a szegénység csökkentése révén.
Tisztelt Elnök Úr! Nálunk Zemplénben van egy jól ismert régi mondás, amíg a debreceni diák kipipál az ablakon, addig a pataki diák elébe megy a tavasznak. Meggyőződésem, hogy az új magyar kormány cselekvési programja több tekintetben elébe megy a közös uniós programnak, például a csúcson erős támogatást kapott a banki különadó. A magyar kezdeményezés nemcsak összhangban áll e törekvésekkel, hanem igazából részben az élére is törtünk egyes vonatkozásaiban, fogalmazott Orbán Viktor a tanácsülés után.
Ahogy az új magyar kormány cselekvési programját nézem, úgy vélem, hogy nem fogunk lemaradni az európai menetrendtől, tudniillik a tagállamoknak 2010 őszétől kell benyújtaniuk a nemzeti reformprogramjaikat, amelyek részletesen tartalmazzák az új stratégia végrehajtása érdekében meghozandó nemzeti intézkedéseket. A 2011 januárjában kezdődő magyar soros elnökségi periódus pedig egyik legfontosabb feladata lesz ezen programok elbírálása.
Tisztelt Elnök Úr! Magyar szempontból sikerként értékelhető az is, hogy a csúcstalálkozón hazánk számára három fontos politikát is hangsúlyosan nevesítettek, mint amelyeknek támogatniuk kell az előbb említett stratégiát. E három politika a következő: a közös agrárpolitika, a kohéziós politika és a közös energiapolitika. Magyarország számára kiemelten fontos, amit a csúcstalálkozó záró nyilatkozata egyértelműen kimondott, hogy a stratégiát minden közös szakpolitikának támogatnia kell, többek között a közös agrárpolitikának és a kohéziós politikának is. Fontosnak tartom, tisztelt elnök úr, azt is megjegyezni, hogy az Európai Unió 2020 stratégia segítse a kohéziót, és ne a kohéziós politikát rendeljük alá a tudás alapú, fenntartható és zöldnövekedésnek.
Tisztelt Elnök Úr! Mi is elmondhatjuk a tanács elnökével együtt, valóban, ez egy normális Európai Tanács-ülés volt számunkra is, abban az értelemben többek között, hogy Magyarország súlyának megfelelően szerepelt, és figyeltek rá. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés