DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 6. pontjához szeretnék szólni. A törvényjavaslat 7. §-a arról rendelkezik, hogy azokat a kis forgalmú gyógyszertárakat, amelyeknek a működése nem elég rentábilis, azokat támogatni kívánja a kormányzat, és azért adtunk be módosító javaslatot, hogy ez a támogatás valóban oda jusson, ahol erre szükség van. Itt arra próbáltunk utalni már az elején - idézek -, hogy "olyan településeken működő vagy létesítendő közforgalmú gyógyszertárat - zárójelben: gyógyszertárakat - működtető vállalkozás számára". Tehát egyrészt úgy gondoltuk, hogy ha egy vállalkozás több közforgalmú gyógyszertárat működtet, akkor feltehetően önmagában is rentábilis. (Ékes József: Nem, biztos, hogy nem.)

Tehát itt nem a klasszikus, egyszemélyes patikáról van szó, hanem ha van esetleg 3-4 közforgalmú gyógyszertára egy vállalkozásnak, mondhatnám, egy kicsiny láncnak, akkor nem hisszük azt, hogy ez a közforgalmú gyógyszertár támogatást érdemelne.

A másik javaslatunk az volt, hogy - idézem - "a közforgalmú gyógyszertár gyógyszerforgalmazásból származott árréstömegébe nem számít bele az általa működtetett fiókgyógyszertár forgalmának árréstömege". Kicsit bonyolult, de megpróbálom elmagyarázni. Az a lényeg, hogy ha van egy kis forgalmú, egy közforgalmú gyógyszertár, amely önmagában kicsiny forgalmat bonyolít le, de van még neki esetleg egy vagy két fiókgyógyszertára, és ebből jön össze, tehát akár három településen működő gyógyszertárból jön össze az a kicsiny forgalom, ami alapján még járna neki a támogatás, vagy esetleg éppen meghaladja ezt a forgalmat, és nem kap támogatást, mert éppen meghaladja. Tehát arra kell gondolni ilyenkor, kedves képviselőtársak, hogy aki három községben látja el ezt a szolgálatot, annak ez mennyi pluszköltség, pluszkészlet, pluszfűtés, plusz-számítástechnika, pluszutazás és a többi.

Tehát erre próbáltunk itt rávilágítani, hogy nem szerencsés a fiókgyógyszertárak forgalmát a közforgalmúhoz hozzáadni.

A bizottsági ülésen úgy vettem észre, hogy talán nem volt világos az indokolás, és ezért nem is értették a tárcánál, hogy miről van szó. Lehet, hogy ez az én hibám.

A másik pedig, úgy nyilatkozott az államtitkár úr, hogy tulajdonképpen nem sokáig lesz ez a törvény életben, aztán majd javítanak rajta. Ezt el tudom fogadni, csak talán azért nem tudnám elfogadni, mert mi van, ha mégis így marad. Ha hoz a tisztelt Ház egy törvényt, akkor legyen olyan, hogy az jó legyen, függetlenül attól, hogy esetleg három hónapig, egy fél évig vagy két évig lesz érvényben.

Tehát én arra kérném a tisztelt képviselőket, hogy mégis fontolják meg ennek a módosító javaslatnak a szükségességét, és ha esetleg valami nem világos vagy nem jól fogalmaztam, akkor nyugodtan tessenek rákérdezni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu