JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Természetesen lehet azt mondani, hogy a fenntartható fejlődés vagy a fenntartható gazdasági fejlődés három jól hangzó szó egymás mögé kapcsolva. A munka, a tőke meg a föld, ez is három szó egymás mellé rakva. Ezeknek nyilvánvalóan van tartalma, van értelme. Egyébként a Lehet Más a Politika a választási kampányban és korábban is elég részletesen kifejtette, hogy mit ért zöldgazdaságon, mit ért zöldkibontakozáson, milyen elképzelései vannak a tőke és a munka viszonyáról, milyen adóátalakításokat lát szükségesnek annak érdekében, hogy megfelelő egyensúly alakuljon ki a tőke- és a munkajövedelmek között. Azonban mindig hozzátette, hogy a XXI. században nem lehet nem figyelembe venni nemcsak a pénzügyi tőke, nemcsak a humán tőke, hanem az ökológiai, természeti tőke jelentőségét is a gazdaság működtetésében. Ezekre vonatkozóan, mondom, már másfél évvel ezelőtt kibocsátottunk egy anyagot, amelyik a gazdasági válságból való zöld fenntartható kibontakozás részleteiről szólt. Tehát mi elmondtuk, kommunikáltuk, el lehet olvasni.

Egyébként ennek igen kiterjedt szakirodalma van nemzetközileg. A gazdaságtudománynak az élen járó képviselője és maga a gazdaságtudomány egyik legizgalmasabb fejezete ma éppen ez a fenntartható gazdaság részleteinek a kibontakoztatása. Tehát azt gondolom, ezt a vitát érdemes folytatni.

Természetesen nem kívánunk minden törvényjavaslat kapcsán egy részletes zöld-gazdaságpolitikai gyorstalpalót tartani az Országgyűlésnek, ahol a fenntarthatóság szó definíciójáról kezdjük el a beszélgetést, hanem bizonyos ismereteket feltételezünk előzetesen a képviselők részéről. De ha erre igény van, akkor a továbbiakban részletesebben el fogjuk mondani minden egyes alkalommal, hogy mit értünk fenntarthatóságon, mit érintünk zöldadórendszeren és a többin.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu