LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvénytervezet első fejezetéhez kívánok hozzászólni, mely az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatás feltételeinek megteremtését célozza. A 29 pontos akciótervben az elsők között szerepelt javaslat így szólt: "Vezessük be az adórendszeren kívül, tehát adózás alá nem vont kereset fogalmát, és tegyük lehetővé, hogy aki adózott jövedelemből másnak magánszemélyként munkalehetőséget biztosít, az után már a munkát végzőnek ne kelljen még egyszer adót fizetnie. Ezt a magántulajdon védelmének elve nevében javaslom - mondja a miniszterelnök úr -, ugyanis itt az államnak már nincs semmi keresnivalója."
A törvénytervezet első fejezete ezt a gondolatot fejti ki. A lényege az, hogy a család fenntartása érdekében végzett munkának, a háztartási munkának megbecsüléssel, az érte járó díjazás puszta tudomásulvételével ad rangot, viszont megtartja a család körében azzal, hogy egyik fél sem fizet utána adót, hiszen a foglalkoztató - mondjuk ki -, a családért felelős valamely személy, családapa, családanya már az adózott jövedelméből foglalkoztathat egy másik természetes személyt a háztartás érdekében végzett munkára.
Ez a törvény két irányban hat: egyrészt a személyi, állampolgári szabadságról szól, másrészt a famíliát, a családot, a család szükségleteit, életvitele feltételeinek biztosítását helyezi egyfajta védelem alá.
Lássuk, milyen szabályozás volt eddig e tárgykörben! A jelenleg a háztartási alkalmazottra vonatkozó szabályokat a hatályos egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény tartalmazza. Eszerint először a háztartási munka végzése esetén a foglalkoztatót fizetési kötelezettség terheli, másodszor a foglalkoztatottat bejelentési és bevallási kötelezettség terheli.
Minden törvény annyit ér, amennyit a végrehajtása. Milyen eredménnyel járt ez a bizonyos 2009. évi CLII. törvény ebben a vonatkozásban? A háztartásban foglalkoztatott adózók száma 2009-ben mindössze 2631 fő volt. Ebből a magánszemély által háztartásban foglalkoztatottak száma 14 fő. A gyermekfelügyeletben házi tanítás körében már 1918 fő. Betegek, fogyatékkal élők, időskorúak szociális ellátása terén 3 fő. Egészen elképesztő a valósághoz képest! Kertészeti tevékenységben már 669 fő. De még az egyszerűsített 30 százalékos közteher mellett foglalkoztatottak száma is csak néhány száz fő. Az ebből származó összes bevétel alig több mint négymilliárd forint. A valóság persze ennek a létszámnak nagyságrenddel a többszöröse, a bevétel úgyszintén, elfeledkezve arról, hogy ezek az összegek egyszer már adózott pénzből kerültek kiadásra, vagyis az állam a dupla adózást próbálta elérni. Nem véletlen a tömeges feketemunka, a háztartási munkával kapcsolatos sokértelműség.
Ugyanakkor a lakás takarítása, a főzés, a mosás, a vasalás, a gyermekek felügyelete, házi tanítása, az idősek vagy betegek otthoni ápolása és gondozása, a házvezetés, a kertgondozás, a háztartásban szükséges kisebb javítási, állagmegóvási munkák, ha ezeket nem vállalkozásszerűen végzik, egy család életében a napi rutin részei.
(13.20)
Ezek folyamatos végzése nélkül nincsen család, de még egyén sem létezhet. Ezt a család érdekében végzett munkát eddig is segítették, végezték, nem feltétlenül szorosan a közvetlen családhoz tartozó, de mégis azzal bizalmi viszonyban álló személyek. Mindkét fél tudta pontosan, hogy ennek a munkának értéke van, díjazás jár érte, és mégis mindkét fél feszengett, amikor a fizetésre sor került. Átlengte ezt a munkavégzést is a feketemunka-jelleg miatti fenyegetettség, az adófizetés elkerülésének az érzése, mintha ez a tevékenység egy bűnös kapcsolat volna.
Ezen változtat a törvénytervezet: így nevesítve, definiálva ezeket a nagyon fontos és értékes tevékenységeket, a törvény szelleme szerint valójában egy személyközi kapcsolatot fogalmazunk meg, azt erősíti a tervezet. De meg is marad a személyközi kapcsolat az egymásért végzett munka szintjén azzal, hogy ebbe a kapcsolatba az állam sem adóelvonással, sem a munkavégzés egyéb körülményeinek a meghatározásával nem avatkozik bele, ezt rábízza a két félre, tudván tudva, hogy amint beleavatkozna, elrontaná ezt a familiáris viszonyt. Mert mit jelent a familiáris? Családiast, otthoniast, bizalmast. Az államnak ebben a körben valóban semmi keresnivalója nincsen. Így ez a gondolat, a törvénytervezetnek ez a fejezete, mint mondtam, az egyéni szabadságot fejezi ki, ugyanakkor a család érdekében történő összetartozást, felelősségvállalást is együttesen biztosítani, kifejezni képes.
A törvénytervezetnek ez a passzusa szimmetrikus, világos és egyszerű, hiszen sem a foglalkoztató, sem a foglalkoztatott nem fizet adót. Így viszont világos az is, hogy az alkalmazott e jogviszonyára tekintettel nem szerez ellátási jogosultságot, tehát a természetbeni egészségügyi ellátásra jogosultság érdekében köteles más eljárásban egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni.
Miért kell ezt akkor regisztrálni havi ezer forintért? Azért, mert ezzel nyilvánítjuk ki, hogy ez a munka nem titkos, nem egyfajta feketemunka, nemcsak a szűkebb közösség, a család, hanem a tágabb társadalom számára is kinyilvánítandó érték. A regisztráció mindössze ezt fejezi ki, és nem is akar ennél többet, viszont ennek a kölcsönösségnek a dokumentálása mindkét félnek biztonságot jelent anélkül, hogy elrontaná a familiáris viszonyt. A bizalmat nem ássa alá, hanem ezzel a biztonsággal inkább erősíti. A háztartási alkalmazott a regisztráció és a bevételéről szóló igazolás révén bármely eljárásban igazolhatja azt, hogy nem feketén, hanem legálisan szerzett jövedelmet.
Ez a törvény azt fejezi ki, hogy mit gondolunk a szabad polgárról, az adóját már megfizető egyénről, mit a családi kötelékről, az egymásért végzett munkáról, mit arról a nőről, de férfiról is, aki a gyermekvállalást és a hivatást össze akarja, össze kívánja egyeztetni, de ezt segítség nélkül nem tudja. De kifejezi azt is, hogy mit gondolunk az állam és a családot vállaló, háztartást vivő állampolgár kapcsolatáról: rangot, méltóságot adunk a háztartási munkának azzal, hogy ebbe az állam nem avatkozik bele, ott semmilyen keresnivalója nincsen, viszont kinyilvánítja ennek a tevékenységnek a feltétlen értékét. Így ez a törvényi fejezet a családot védő, óvó, annak benső értékeit megbecsülő gondolatot is kifejez.
Végezetül: bízzunk abban, hogy a jövő ezen a téren a valós igényeket és lehetőséget fogja tükrözni, és nem évi mindössze 2631 főt fognak regisztrálni a háztartási munkavégzés familiáris, azaz családias, otthonias, bizalmas kapcsolatában.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés