SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr.
A hangulatról jut eszembe: eredendően kémiatanár volnék, és azt tanultam, hogy a hangulat alkoholban oldódik. Az előttünk fekvő törvénycsomag nem is saláta, hanem egy koktél, ami egy kis házi pálesszel van megbolondítva, és az én tisztem csupán az, rámutatva arra, hogy ennek a pálinkafőzéssel kapcsolatos rendelkezéscsomagnak nem sok nemzetgazdasági jelentősége van, hangulatjavító intézkedésként viszont lehet, hogy megfelelő, ezért mindenképpen szeretném megkérni a kormányoldalt, hogy ennek a népegészségügyi vonzatát is gondolja át, mielőtt ez zárószavazás elé kerül.
80 ezer alkoholista van ebben az országban, és ebből állítólag csak 40 ezret kezelnek. Amikor a miniszterelnök úr azt mondta a 29 pontjában, hogy gátat kell vetni az ellenőrizetlenül és minőségbiztosítás nélkül elénk kerülő élelmiszereknek, akkor ugyanezt elvárnánk a szeszesitalok piacán is.
Arra kérem, hogy népegészségügyi szempontból is gondolják végig ennek a jelentőségét.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés