DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem rövidre fogni a mondandómat. Tulajdonképpen két módosító javaslatra térnék ki. Az egyik az élelmiszer- és főzési alapanyagokkal kapcsolatos, a másik pedig az ajánlattételi felhívás egymás közvetlen megküldésével induló eljárásokkal áll összefüggésben.

A történeti hűség és a korrektség kedvéért hadd említsem meg, hogy azért a jobbikos javaslatok közül kettőt elfogadott tegnap az önkormányzati és területfejlesztési bizottság, amely egy átlagos naphoz, átlagos döntéssorozathoz képest átütő sikerként értékelhető, tehát mi a kis sikert is komoly sikernek tartjuk. Nyilván ahhoz képest, hogy mondjuk, 22-ből 2-t, az talán nem hangzik túl jól, de kezdetnek talán annyira nem rossz.

Viszont az a helyzet, hogy a főzési és élelmiszer-alapanyagokkal kapcsolatos indítványunkat tulajdonképpen elutasította a bizottság, de lényegében olyan javaslatok fogalmazódtak meg, amelyek alapját képezhetik későbbi kapcsolódó módosító indítványoknak, amelyek még túl is terjeszkednek a Jobbik elképzelésein. Tehát olyannyira megtetszett az előterjesztőknek és a bizottságnak ez a javaslat, hogy még ennek keretein jelentősen túl is lépnek.

Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy nem szerencsés átesni a ló túlsó oldalára, hiszen a Jobbik javaslata azért készült el e tárgyban, mert azt nem láttuk indokoltnak, hogy csak tejre, tejtermékekre, zöldségre-gyümölcsökre, bizonyos termékcsoportokra terjedjen ki; amely ráadásul a legtöbb önkormányzatot érinti. És mint ahogy elmondtam már, nagyon sok önkormányzat úgy oldja meg ezt a problémát, hogy nemes egyszerűséggel elmulasztja lefolytatni az eljárást, az eljárási kötelezettségének nem tesz eleget, ezzel egyébként jelentős bírságkockázatnak teszi ki magát. Itt már hallottam olyan polgármesteri véleményeket, hogy nem baj, remélik, hogy majd a jegyzőt büntetik meg. Ezt ennyivel szokták elintézni egyes felelőtlen településvezetők. Ezért gondoltuk mi azt, hogy nincs értelme annak, hogy bizonyos termékcsoportokat veszünk ki, akkor csináljuk rendesen, a félmegoldásból csinálunk egy teljes megoldást, és az összes élelmiszer- és főzési alapanyagra terjedjen ki a mentesség, de csak a nemzeti értékhatár kétszereséig. Ez jelen pillanatban 16 millió forintot jelentene, és itt született meg az az elképzelés, hogy akkor valószínű az lesz ennek a rendelkezésnek a sorsa, hogy az egyszerű eljárásrendből teljes mértékben kiveszik és kivételi körbe helyezik ezen alapanyagok beszerzését.

Ez azért nem szerencsés, mert ez jellemzően a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontjához, az önkormányzati ajánlatkérőkhöz kapcsolódik. Jelezném, hogy e körben az uniós értékhatár nem 133 ezer, hanem 205 ezer euró, tehát durván 53 millió forint. 53 millió forint értékű élelmiszer- és főzési alapanyag beszerzését a közbeszerzési törvényen kívülre helyezni rendkívüli módon kockázatos, és megítélésem szerint, hogy most 16 milliós vagy 24 milliós értékhatárig, ez már részletkérdés. Tehát a nemzeti értékhatár duplájáig vagy háromszorosáig, ez teljes mértékben elfogadható, hiszen valóban segítünk egy körülbelül 3000 vagy 5000 lakosú település önkormányzatának, nem kell az eljárással bajlódniuk, helyzetbe hozzuk - és ez a legfontosabb -, helyzetbe hozzuk a helyi tejtermelőket, a helyi kisebb húsipari vállalkozókat, a helyi pékségeket. Ők a közbeszerzési ajánlattételtől függetlenül vagy ennek ellenére tudnak majd beszállítani. Ez eddig teljesen rendben van és támogatható, összhangban áll a Jobbik ideológiájával és a Jobbik programjával is.

Az viszont már, hogy 53 millió forintig ezt elvisszük, az több mint kockázatos. Tehát kérem az előterjesztőt, hogy alaposan fontolja meg, hogy akár a 16, akár a 24 milliós értéknél húzza meg a határt. Azt nem tudom elfogadni, hogy újabb értékhatár kerülne így be, különösen akkor, amikor az ajánlattételi felajánlás közvetlen megküldésével induló eljárásnál nem is szorzatokhoz kötik ezt, hanem egy 25 meg egy 80 milliós összeghez. Úgy hiszem, hogy ez a jogalkalmazást nem fogja megnehezíteni, sőt végre tiszta állapotot teremt, és megjegyzem: az önkormányzatok körében osztatlan sikert aratna egy ilyen kivételi szabály megalkotása.

A közvetlen megküldéses eljárásokat összességében üdvözlöm. Ismétlem: ha fajlagos költséghatárokat föl tudnánk állítani, akkor a korrupciót kellőképpen tudnánk szűrni. Erre vonatkozott a mi javaslatunk, hogy ne három, hanem legalább öt ajánlattevőnek küldjék meg, de ettől is fontosabb lenne, ha nem fix összegeket határoznánk meg, hiszen a közösségi értékhatárok is változnak. Időnként a nemzeti értékhatárok is változnak, ugye, minden évben az éves költségvetési törvényben kell meghatározni, ezért javasoljuk, hogy a nemzeti értékhatár meghatározott szorzatához kössék, akár az árubeszerzések, szolgáltatásmegrendelések vagy építési beruházások területén. Ráadásul, amit a Jobbik javasolt, az még kedvezőbb a Fideszhez képest, mert nem 80, hanem 90 milliós értékhatárnál gondoltuk meghúzni ezt a határt. Ezt végképp megfelelő mértékben jelentene támogatást a mikro- és kisvállalkozóknak, döntően az építőipari szektorban, azzal együtt, hogy pontosan a korrupció elkerülése érdekében szükség lenne minden beruházás esetében szakágazatonként kimunkálni azokat a költséghatárokat, amelyek - mint ahogy már említettem korábban is - csak egy tisztes vállalkozói hasznot engednének rendszerbe. Illetőleg már a pályázatokban, a támogatással megvalósuló közbeszerzések esetében eleve már a pályázati tervezés, költségvetési tervezés időszakában kizárnánk annak a lehetőségét, hogy például egy épületfelújításnál olyan, irreális négyzetméterenkénti árak legyenek meghatározhatóak, amelyek aztán valóban a korrupció legfőbb kiindulópontját jelentik.

Tehát a jogbiztonságot, az eljárások egyszerűsítését, átláthatóságát, illetőleg a hazai mikro- és kisvállalkozók támogatását egyaránt lehetővé tennék ezek a javaslatok, tehát kérem, hogy ezeket gondoljuk át, van még rá néhány napunk.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu