DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni - és ezt nem a szokott, ilyenkor kötelező udvariasság mondatja velem, hanem tényleg a szakmai elismerés - mindazoknak, akik egy, egyébként plenáris ülésekre szokatlan időpontban ilyen türelemmel kitartanak, lássuk be, az egész gazdaság, az egész ország szempontjából talán az egyik legfontosabb szabályozás nagyon részletes szakmai vitájában. Ezért is kérem még néhány perc türelmüket, hogy a kérdések egy részére, ha tudok, nem is mindig a válaszolás, hanem a szakmai részvétel igényével a kormány nevében is megszólalni, fenntartva azt a lehetőséget, hogy természetesen a zárószavazás előtt a még beérkező csatlakozó és egyéb indítványok tekintetében nyilatkozni tudjunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologban az előző napokban is és ma is egyetértés volt, pontosabban háromban. Az egyik, hogy ez egy alapvetően fontos dolog, kettő, hogy a közbeszerzéseknek egy átfogó, átláthatóbb, egyszerűbb, gyakorlatban jobban alkalmazható, de generális szabályozására a közeljövőben szükség lesz, és addig is a jelen módosítással is célzott legsürgősebb intézkedéseket meg kell hozni. Ebben minden szakmai részlet, eltérés mellett úgy gondolom, hogy a Ház minden oldala lényegében egyformán nyilatkozott.
Amiben én nem óvni, hanem a figyelmét szeretném képviselőtársaimnak felhívni, hogy egy ágazati jogszabály bármennyire is fontos gazdasági vagy társadalmi kérdést kezel, nem képes minden kérdést megoldani. Ne essünk abba a hibába, ahogy szokták mondani, hogy akinek egy kalapácsa van, az az egész világot egy szögnek nézi, nem lehet egy szétesett társadalom, nem lehet egy, az elmúlt évek során lepusztított és korrumpált gazdaság minden kérdését normatívában megoldani, és még kevésbé lehet egy normával megoldani. Nyilvánvalóan, amiben ma délután is képviselőtársaim - sok tekintetben azt kell mondanom, hogy sajnos teljes joggal - szót emeltek, ezek olyan alapvető gazdasági, morális kérdések, amire nem lehet mindig írott normaszöveggel és egyben... Elősegíteni lehet, törekedni lehet rá, de generálisan megoldani és mindent százszázalékos biztonsággal szabályozni nem lehet.
Engedjék meg, hogy azért néhány konkrét dologra, néhány konkrét felvetésre - mindegyik konkrét dolog volt - reagáljak. Az egyik, hogy többször felmerült a bizottsági ülések során is, ma délután is, hogy miért maradt el a kötelező hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevétele és a hirdetmény-ellenőrzés. A közbeszerzési törvény 2004-ben azért tette kötelezővé a hivatalos közbeszerzői tanácsadó bevonását, mert az akkor körülbelül 100 szakaszból álló közbeszerzési törvényt több mint 400 szakaszos törvénnyé változtatták, tehát sokkal bonyolultabbá tette. Akkor úgy gondolta a jogalkotó, hogy ehhez profi jogalkalmazó kell. Időközben eltelt hat év, és egyébként az elmúlt napokban elhangzott és a mai megszólalások is azt valószínűsítették, hogy mind a jogalkotók, mind a jogalkalmazók azért hat év alatt jelentős gyakorlatra tettek szert a törvény alkalmazása során, következésképpen nem kell törvénnyel kényszeríteni az ajánlattevőket a szakértő bevonására.
(15.00)
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha egy ajánlatkérő szükségesnek tartja a külső szakértelmet, akkor hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonására továbbra is jogosult. Ez a módosítás meggyőződésünk szerint nem növeli a normák kijátszásának lehetőségét, a vonatkozó szabályokat nyilvánvalóan az ajánlatkérőknek ezután is be kell tartani.
A kötelező hirdetmény-ellenőrzést a közbeszerzési eljárások gyorsabbá és olcsóbbá tétele érdekében módosítja a javaslat azzal, hogy természetesen itt is a választhatóságot javasoljuk a szövegbe betenni. A közbeszerzés 15 évvel ezelőtti bevezetésekor valóban szükséges volt, hogy a szakemberek előzetesen vizsgálják meg a hirdetményeket a teljesség szempontjából, illetve hívják fel az ajánlatkérők figyelmét, hogy azok esetleg a törvénybe ütköző szabályokat tartalmaznak. Ez a körülmény mindig fennállt, hogy a hirdetmények tartalmáért az ajánlatkérő felel. A hatályos szabályozás szerint, ha az ajánlatkérő másodszor is jogsértő tartalommal vagy hiányosan küldi meg a hirdetményt, ez meg fog jelenni. A javaslat alapján az ajánlatkérő eldöntheti, hogy bízik a saját vagy az általa igénybe vett tanácsadó szakértelmében, vagy igényli a szerkesztőbizottság ellenőrzését.
Kizárólag az európai uniós támogatásból megvalósított közbeszerzési eljárásokban rendelkezik úgy a javaslat, hogy az ajánlatkérő csak akkor jogosult szerkesztőbizottsági ellenőrzés nélküli hirdetményt feladni, ha nevében a hirdetményt hivatalos közbeszerzési tanácsadó küldi meg közzététel céljából. Utalnék itt arra is, hogy a jogsértő tartalmú hirdetmények ellen a javaslat úgy kíván tenni, hogy azokkal kapcsolatban hosszabb ideig, olcsóbban és szélesebb kör lesz jogosult előzetes vitarendezést, illetve jogorvoslati eljárást indítani. Ezzel függ össze, hogy van olyan javaslat, amely szerint a szerkesztőbizottságnak polgári jogi felelőssége álljon fenn a hirdetmények ellenőrzése kapcsán.
A Közbeszerzések Tanácsa saját költségvetéssel rendelkező autonóm államigazgatási szerv. Tekintettel arra, hogy a tanács nem rendelkezik az ügyvédekhez hasonló felelősségbiztosítással, így esetleges polgári jogi felelősség megállapítása esetén a kártérítés többletköltségként jelentkezne, amelyet a magyar állam költségvetésének kell végső soron állnia. A Közbeszerzések Tanácsa költségvetése más összefüggésben is felmerült, hogy lesz-e a kötelező hirdetmény-ellenőrzés megszűnésének költségvetési kihatása. A kötelezettség 2010. szeptember 15-én szűnik meg, tehát a költségvetési évből gyakorlatilag már csak 3-3,5 hónap lesz hátra, így feltehető, hogy a 2010. költségvetési évben ez már nem fog gondot okozni. A 2011-es költségvetésnél azonban erre gondolnunk kell, és figyelembe kell ezt venni.
Volt és van, aki javasolja a teljesítési biztosíték intézményének átgondolását. Erre már tegnap is, valamelyik bizottsági vita során szerettem volna utalni, hogy a teljesítési biztosíték intézménye nem felel meg teljes mértékben a Ptk. szerződésmódosító mellékkötelmeire vonatkozó biztosításnak, gyakorlatilag ez más fogalom. A közbeszerzés során a teljesítési biztosítékadás intézményét a törvény 2006. évi módosítása vezette be, ennek indoka az volt, hogy az ajánlatkérők - akár hivatkozunk a Ptk.-ra, akár nem - elkezdték előírni, és az ajánlatkérő joggyakorlatot valahogy szabályozni kellett, hogy legalább bankgaranciával is rendelkezésre bocsáthassák az ajánlattevők a biztosítékokat.
A 2006. évi szabályozás hiányosságai számos esetben okozzák, okozták az ajánlatok érvénytelenségét, illetve felesleges megterhelést jelentenek az ajánlattevőknek. Ha a kérdést úgy kezelnénk, hogy a teljesítési biztosíték intézményét hatályon kívül helyezzük, akkor visszatérne a 2006 előtti állapot, hogy az ajánlatkérők továbbra is előírnának a nem Ptk. szerinti biztosítékokat, viszont a közbeszerzési törvény ez esetben nem tartalmaz garanciális szabályokat. Tehát a javaslat a szabályozást egyértelműsíti; a közbeszerzési törvény szerinti biztosítékok mértékét korlátozza, és nem zárja ki, hogy az ajánlatkérő a Ptk. szerinti szerződés teljesítési mellékkötelezettséget is előírjon. Csak olyan korlátot vezet be, hogy ha a kétféle jogintézmény ugyanazt a célt szolgálja, akkor a kettő közül csak az egyiket lehessen alkalmazni. Ezért nem lehet egyszerre teljesítési biztosítékot és meghiúsulási kötbért is, tehát a Ptk. fogalmi körébe tartozó mellékkötelmet is előírni.
Az előző napokban és a ma délutáni vitában is felmerült az elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatos kérdés. A törvénymódosítás az elektronikus közbeszerzést továbbra sem kötelezővé, csak lehetségessé teszi. Természetesen továbbra is szorgalmazni szeretnénk ennél minél szélesebb körben való elterjedését, éppen egyébként a tájékoztatás, az átláthatóság érdekében. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy az ajánlattevők egy része 2010-ben és a belátható időn belül nem fog azzal az informatikai háttérrel rendelkezni, amely ennek generális előírását lehetővé tenné.
A szakmai szereplők hatáskörének csökkenésével kapcsolatos észrevétel a közigazgatási egyeztetés és a társadalmi egyeztetés során is számtalan esetben felmerült, megítélésünk szerint esetenként tévesen. A közbeszerzési törvénynek a bírálóbizottságról szóló és a javaslattal módosított 8. § (3) bekezdésében most sem szerepel a bírálóbizottság tagjainak szakértelmével kapcsolatos előírás. Ez a közbeszerzési törvény 8. § (1) bekezdésében található, amelyet a javaslat nem módosít. Tehát nem változik az a szabály, hogy a közbeszerzési eljárás minden szakaszában, így az elbírálás során is az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyeknek megfelelő, a közbeszerzés tárgya szerinti jogi, pénzügyi, illetve közbeszerzési szakértelemmel kelljen rendelkezniük.
Sokan kérdőjelezik meg, hogy a körbetartozások rendezésére alkalmas lesz-e a javaslat. Annyit tudunk, hogy a fedezetkezelésre vonatkozó szabályok bizonyítottan nem érték el a kívánt hatást, erre tekintettel a jogalkotónak lépnie kell. A módosítás előírja, hogy az ajánlattevő csak az alvállalkozói kifizetések esetén kapjon lehetőséget, követhetően jusson a díjhoz, és más módon is körülhatárolja az alvállalkozók megismerhetőségét, teljesítésének ajánlattevői kontrollját.
Felmerült a vita során a kamarák és érdekképviseletek jogorvoslati joga kiterjesztésének kérdése, és volt, aki ezzel nem értett egyet. A felhívással, a dokumentációval vagy azok módosításával kapcsolatos ügyekben az előzetes vitarendezés, illetve a jogorvoslat-kezdeményezési jogosultságnak a közbeszerzés tárgyával összefüggő tevékenységű kamarákra és érdek-képviseleti szervekre való kiterjesztését az a gyakorlati ismeretünk indokolja, hogy maguk az ajánlattevők gyakran nem mernek - félve az effektív gyakorlati hátrányos következményektől - az ajánlatkérővel konfliktusba kerülni, még akkor sem, ha észlelik a felhívás jogsértő voltát. Egy harmadik személy jogorvoslati jogának megnyílásával elkerülhető az a helyzet, hogy az ajánlattevő tartson attól, hogy a jogorvoslati eljárás megindításával a meglévő, illetve a jövőbeli szerződéses kapcsolatát hátrányosan befolyásolja. Az ezzel szemben kritikákat megfogalmazókkal abban nyilvánvalóan egyetértek és egyetértünk, hogy ez az egész egy hipotézis, egy feltevés, de valahogy meg kell próbálni a gazdasági egyenlőtlenséggel szemben valahol a jogegyenlőség lehetőségét behozni.
(15.10)
Ennek egyik, nem azt mondom, hogy kizárólagos és abszolút megoldása, ez egy általunk ajánlott lehetőség vagy esetleges lehetőség erre.
Többször felmerült, Apáti képviselő úr is többször visszatért rá, és a jelentőségét tekintve teljes joggal, a főzési és élelmiszer-alapanyagok beszerzése területével kapcsolatos értékhatárok. A javaslat a közösségi értékhatár háromszorosáig mondja azt, hogy a vonatkozó szabályt ne kelljen alkalmazni. Ez a mi számításaink szerint 50, talán az 53 millió forint hangzott el a mai észrevétel során. Ha csak a nemzeti értékhatár háromszorosáig tartana ez a lehetőség, akkor csak maximum 24 millió forint esetén lehetne közbeszerzés nélkül vásárolni. Éppen ennek az emelése érdekében volt az az álláspontunk, hogy indokolt egészen a közösségi értékhatárig kivenni ezeket az árukat a közbeszerzési eljárás hatálya alól. Kétségtelenül, hiszen tegnap a bizottsági ülésen és azt követően is részletesebben is beszéltünk erről, annak is megvan a maga logikája, amit a képviselő úr mondott. Ez egy módosító javaslat, nézzük meg, hogy az elkövetkezendő hónapokban mire jutunk ezzel, és a mindannyiunk által szorgalmazott új közbeszerzési törvényt ennek tapasztalatai alapján fogjuk megszövegezni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány konkrétumra is kitérjek. Az egyik, ami a 81. ajánlási pontnál merült fel, a jogi szolgáltatás tekintetében a javaslat. Itt szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ez a javaslat nem módosítja lényegében a hatályos törvényt, a nemzeti értékhatár alól most is kivett a jogi szolgáltatás. A javaslattevőknek továbbra is az a véleménye, hogy a jogi szolgáltatás egy bizalmi szolgáltatás, ebből következik a szabad ügyvédválasztás elve. Ezzel indokoljuk azt, hogy nem változtatjuk az ezzel kapcsolatos alapvető magatartást.
Volner képviselő úr visszatért lényegében - és a gyakorlatot ismerve teljes joggal - a kartellezés veszélyére. Erre is vonatkozik az, amit bevezető szavaimban igyekeztem mondani, hogy önmagában egy ágazati szabályozás, tehát egy adott konstrukcióra, közbeszerzésre vonatkozó jogi norma a gazdálkodás alapvető tisztességét, a verseny alapvető tisztességét nem képes minden tekintetben lefogni. Nyilvánvaló, hogy a kartellezés megakadályozásának és szigorú szankcionálásnak megvannak az egyéb jogforrási lehetőségei, gondoljunk a versenyjogra, gondoljunk magára a Versenyhivatalra, és egyébként az elmúlt éveknek arra a, nem azt mondom, hogy örvendetes, mert az ilyennel kapcsolatos jelenségek soha nem örvendetesek, de a korábbinál azért, lássuk be, talán hatékonyabb versenyeljárásaira, amelyek bizony a kartellezést, ahol elkapták őket, ott nagyon szigorúan büntették.
Semmiképpen nem kívánok egy, az elmúlt napokban túlnyomórészt a szakmai keretek között maradó parlamenti vitát a politikum felé elvinni, annál is inkább, mert Göndör képviselőtársam elment, csak ő emlegette a 1998 és 2002 közötti szörnyű.... (Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés