DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Házszabály szerint a kétperces hozzászólásban az elhangzottakra lehet reagálni. Én erősíteni szeretném a Tukacs István képviselőtársam által elmondottakat. Szóval ez egy elképesztő gyakorlat, hogy - köznyelven - combos törvényjavaslatokat, mint ez a 104 oldal, az utolsó pillanatban, péntek délután tesznek föl a honlapra, és különösebb értesítés nem jön a képviselőknek, mindenki figyelje, mert úgy szokott lenni péntek délután, hogy jönnek a nagy fideszes törvényjavaslatok. És ezek úgy vannak előkészítve, jellemző az ajánlásra is, ha képviselőtársaim megnézik, hogy 221 pontja van az ajánlásnak, tehát rengeteg ponton korrekcióra szorul, többek között még a kormánykoalíció is, ahogy a 72., 73. módosító indítványban teszi, pontosítani igyekszik azt, amit előtte összecsaptak.
Tehát ilyen erőltetett tempóban, hogy behozni péntek délután nem is a képviselőknek kiküldött, hanem az Országgyűlés honlapjára feltett 104 oldalas törvényjavaslatot; a gazdasági bizottság hétfőn reggel 10 órától tárgyalta, a módosító indítványok kidolgozására kedden délután 6 óráig volt mód - eddig mi 126 módosító indítványt készítettünk el -, és a gazdasági bizottság elnöke hétfőn délelőtt kierőltette, hogy kedden este 7 órakor már legyen bizottsági ülés. Természetesen nem volt eredményes a bizottsági ülés, úgyhogy ma délelőtt kellett a 221 pontos ajánláson végigmenni, mert a Ház nem tudta elkészíteni.
Tehát én azt mondanám, hogy ez őrült tempó, és nincs benne rendszer. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés