DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Egyszerűen csak egy egyszerű kérdést tennék fel képviselőtársaimnak. Korlátozásnak tekinthető-e az, ha a beterjesztett törvénytervezetben egyszerűen a nyilvánosság kizárásra kerül?
Még egyszer felhívnám képviselőtársam figyelmét, hogy a környezetvédelmi törvény 67. § (3) bekezdése szól arról, hogy az előzetes hatásvizsgálatról szóló határozatot közzé kell tenni. Ha ezt az előterjesztő kizárja, kérdezem, ez a nyilvánosság korlátozásának tekinthető-e. Szerintem ez egyszerűen megválaszolható: igen.
Véleményem szerint azzal, hogy egyébként a vonatkozó törvények elvi alapul rögzítik a nyilvánosság elvét, szükséges, hogy ez továbbra is törvényi szabályozásban történjen, hiszen minden ellenkező intézkedés alapvetően ezt a nyilvánosságot korlátozza. És én ódzkodnék attól, hogy azt mondjam, hogy a közmeghallgatás csak feleslegesen meghosszabbítja az eljárást, mert ha valaki így vélekedik, az valóban a továbbiakban is egy másik elemében korlátozza a nyilvánosságot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés