GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tudom, hogy az első vitaszakaszról van szó, de rögtön az elején azt megragadnám, hogy köszönöm szépen az előterjesztőknek azokat a pontokat, amelyeket támogattak. Szeretnék a vita jelen szakaszában szólni, és majd nem fogok minden vitaszakaszhoz hozzászólni, mert hasonló problémám többször is van.

Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon kérem, hogy valaki a szavazás előtt nézze át ezeket az indítványokat még egyszer. Nagyon egyszerű, és kérem, hogy ne tartson pimasznak, ha csak annyit tesznek, hogy a wordben a helyesírás gombra valaki ráklikkel, akkor kiderül, hogy milyen problémák vannak ebben a törvényjavaslatban. Tehát a rohanás. Én ebből az egyetlen gyöngyszemet emelném ki, a 17. ajánlási pontot, ahol az internetes elérhetőség is nagybetűvel szerepel egy mondat kellős közepén, és ez sem kapott még egyharmados támogatást sem.

Lehetne még tovább folytatni. Amiért én ezeken élcelődök, államtitkár úr, én komolyan vettem Schmitt Pál házelnök úrnak azt az intelmét, hogy ő mint elnök törekszik arra, és köztársasági elnökként is törekedni fog arra, hogy próbáljunk meg újra visszatérni a magyar nyelv szabályaihoz. Hogy ne kelljen még egyszer szót kérni, és nem használom ki itt sem a hat percet, még olyan probléma is van, hogy egy mondaton belül az egyes szám és a többes szám kérdése.

Kérem önöket még egyszer, fontolják meg, gondolják végig, és ezzel még javítsuk ennek a törvényjavaslatnak a minőségét. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu