KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Apáti úr hozzászólására kívánok reagálni annyiban, hogy a törvény hatálybalépésénél persze nyilván problémát okozhat a felkészülés, de a napi gyakorlatból tudom, nagyon sokan várják azt, hogy végre változzon ez a közbeszerzési törvény. Egy példát hadd említsek a XVI. kerület életéből. Van egy olyan eljárásunk, ami a megjelenéstől számítva az ajánlatok beadásáig, sőt a hiánypótlás, értékelés szakaszáig 32 nap alatt lezajlott. Most arra várunk, hogy a törvényben szereplő 20 napos moratóriumot kivárjuk, és utána lehet szerződést kötni, ami katasztrofális helyzeteket okozhat. Nyáron kellene építeni, most meg erre kell várnunk. Nem támadta meg senki az eljárást, semmi probléma nincs vele, mégis csak várunk.

Itt kapcsolódnék, és elmondanám egyből a normál felszólalásomat is itt, a kétperces felszólalás mellett, hogy a 99. számon Láng Zsolt polgármester társammal beterjesztettünk egy módosító javaslatot, ami arról szól, hogy a 20 napos moratóriumot az előterjesztés 12 napra rövidítené, mi meg 10-et szeretnénk. Ez mégiscsak a fele annak, ami eddig volt, és szerintem megnyugtatóan rendezné azt a kérdést, amit itt az előbb is próbáltam vázolni. Kérem képviselőtársaimat, hogy majd támogassák ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu