KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Volner Úr! Szeretném megjegyezni, hogy itt nem arról van szó, hogy a kormány kapkod, és most valamilyen törvényt hoz, aztán majd még másik törvényeket is hoz ezután, hanem van egy eljárási sorrend. Először hoz egy törvényt, és utána a törvény végrehajtására nyilván fog majd végrehajtási rendeleteket - kormányrendelet vagy minisztériumi rendelet formájában - hozni.
Tehát én azt gondolom, hogy nem késett el ezzel, amiről az előbb beszéltünk, a 314/2005-ös kormányrendelet - ahol a környezeti hatásvizsgálat és környezeti engedélyezési eljárás szabályait rögzíti - pontosításával nem késett el, ugyanis ez majd ezután következik. Miután ezek a törvények hatályba lépnek, életbe lépnek, ezek után fontos ezeknek a végrehajtásáról is gondoskodni megfelelő módon, és ott pontosítani, hogy mi az, amihez nem adható engedély, mi az, aminél környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell elrendelni, és ne legyen az közmeghallgatás vagy egyéb relatív megérzés központjába téve vagy a vizsgálatába téve, hogy laikusok mit gondolnak környezetkárosítónak vagy mit nem.
(12.40)
Mondom ezt úgy, hogy tényleg egy olyan hosszú folyamaton vagyunk túl a Tubes ügyében, ahol éppen a környezetvédelmi hatóság nem volt a helyén többek között, amikor annak idején simán engedélyt adott egy természetvédelmi területen egy ilyen beruházás létrehozására. Utána ezt a civilek közmeghallgatáson és egyéb eszközökkel, aztán perben próbálták meg elérni.
Itt, ebben az esetben is és az összes többi olyan esetben, amit önök fölsoroltak, az lenne az első állomás, hogy az a hatóság, a Környezetvédelmi Felügyelet, amelynek egyébként ez a jogosítványa, megfelelő eszközökkel rendelkezzen, és egy pontos eljárási renddel és az eljárásban pontosan szabályozott kérdésekkel, hogy ő el tudja dönteni - hiszen ott szakemberek és hatóság dolgozik -, hogy környezetkárosító vagy nem egy beruházás. Ugyanis ez le is rövidíti és szakszerűbbé teszi az adott eljárást.
Ha a közmeghallgatásokban bízunk vagy ha lakossági felbuzdulásban, azért az nem minden esetben jogos. Mondom ezt akkor, amikor egyébként sok eset valóban jogos is volt. Viszont nagyon meghosszabbítja az eljárást, ha ezt alapvetően (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a közmeghallgatásokra bízzuk. Azt gondolom tehát, hogy a helyes eljárás ennek pontosítása, hogy ebben a jogszabályban megfelelő eszközök legyenek a kezében a hatóságnak.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés