VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ékes képviselő úr szavaira szeretnék reagálni. Teljesen egyetértek önnel abban, hogy hosszú ideig tart a hatósági engedélyeztetés folyamata egy új beruházás esetén, azonban azt is látnunk kell, hogy mi azért ülünk itt, hogy ezt a folyamatot lerövidítsük, ésszerűsítsük, és a beruházó érdekeit lehetőség szerint az állampolgárok széles tömegeinek, lehetőség szerint teljesen nyilvánvalóan a társadalom egészének az érdekeivel összhangba tudjuk hozni.
Én inkább arra tennék javaslatot, hogy a sok engedély, illetve a sok előírás, amely jellemzi a beruházások körüli jelenlegi helyzetet, itt sajnos a megcsappanó zöldmezős beruházások számára, nagyságrendjére is tekintettel lehetünk ebben az esetben, ezt olyan módon próbáljuk átalakítani a jövőben, hogy lehetőség szerint ehhez megfelelő ellenőrzési kontroll társuljon a jövőben.
A jelenlegi magyar szabályozásnak ugyanis az az egyik nagy hátránya, hogy rendkívül sok engedélyt kell beszerezni, több hatósággal kell együttműködni, költséges, elhúzódik, de a végén azok a szervek, amelyeknek a törvényes kötelessége lenne a beruházásokkal kapcsolatos szabályok teljesülésének ellenőrzése, nem megfelelő hatékonysággal végzik a dolgukat, és nagyon sokszor azért, hogy a statisztikáikat javítsák, ezt az ostort a kis- és középvállalkozók hátán csattogtatják, és ott, ahol a legkönnyebbnek vélik az eredményeket felmutatni, ott próbálnak meg bírságot kiszabni, illetve megfelelő hatósági szankciókat hozni. Csak egyetlen szóval szeretnék utalni arra, hogy a jelenlegi rendszer ésszerűsítése hozzájárul az önök nemzetgazdasági minisztere által említett jogalkotói kormányzati célokhoz is, miszerint a bürokrácia 2800 milliárd forintos éves költségét 15 százalékkal csökkenteni szükséges.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés