VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Göndör képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni. Manapság azért lenne fontos kizárni a közbeszerzési rendszerből ennek a lehetőségét, hogy különböző konstrukciókban ugyanaz a vállalkozás vehessen részt, és ezt egyébként erősen hiányoltuk a jelenlegi törvényből is, csak ugye értelemszerűen a meg nem nyitott paragrafusok, illetve a módosító javaslataink leszavazása miatt nem tudtunk erre sort keríteni, mert nemegyszer azt láthatjuk, hogy különösen az infrastrukturális beruházásoknál a cégek összehangolják a magatartásukat, versenykorlátozó megállapodások tömkelegét láthatjuk ezekben az eljárásokban, és megjegyzem egyébként, ez nemcsak versenyjogi szempontból vet fel törvényességi aggályokat, hanem a büntető törvénykönyv is a versenykorlátozó megállapodás közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban címszóval büntetni rendeli, öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja.

A jelenlegi rendszer azért is rossz, mert lehetővé tesszük ezeknek a cégeknek mégiscsak azt, hogy különböző konstrukciókban ugyanaz a cég bekerüljön ebbe a körbe. Ezt az állapotot továbbra is azzal szentesítjük, hogy bár most több ponton módosul a közbeszerzési törvény, ehhez a rendelkezéshez nem nyúlunk hozzá. Különösen azért lenne érdekes, mert nemegyszer azt láthatjuk, hogy a cég fővállalkozóként is benne van a dologban, majd pedig egy másik cég számára erőforrást nyújtó vállalkozásként is közreműködik, és ilyen módon gyakorlatilag az a profitmennyiség garantálttá válik.

Fónagy úr figyelmét - mint a kormány képviseletében eljáró államtitkár figyelmét - arra hívnám fel, hogy ezek a cégek jellemzően az infrastrukturális szektorban működnek, és többek között ennek a következménye az, amit egyébként az önök fejlesztési minisztere is többször kifogásolt, hogy két-háromszoros áron épülnek meg az autópályák. Tessék ezt a zárt kört felszámolni, az erre vonatkozó törvényi kiskapukat pedig bezárni!

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu