VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ismét Göndör úr szavaira szeretnék reagálni. Ezt a bizonyos minimumárat célszerű volna kiterjeszteni, illetve, ha később a kormány a közbeszerzés törvény újragondolását, újraalkotását célszerűnek tartaná, mi mindenképpen erre biztatnánk önöket, hiszen a jelenlegi szabályozás még ezekkel a tartalmi változásokkal együtt is teljesen nyilvánvalóan elavult és túlhaladott.

Nagyon fontosnak tartanánk azt, hogy olyan módon határozzunk meg bizonyos vállalási árakat, amelyek alkalmasak arra, hogy a legális foglalkoztatás kereteinek megfelelően állapítsák meg az elnyerhető közbeszerzési pályázatok összegét.

Itt elsősorban arra gondolhatunk, hogy a nagy élőmunka igényű ágazatokban - például az őrzés-védés ilyen -, nemegyszer a legális foglalkoztatás kereteinél kisebb összeget fizet ki a pályáztató, a megrendelő a pályázatot elnyerő cégek számára, és erre lehetőség van. Nemegyszer jogvita volt amiatt, hogy mivel a 600 forintos óradíjjal elnyert közbeszerzéseknél nem lehet biztosítani azt, hogy az adott biztonsági őr például megfelelő munkajövedelemhez jusson, nem lehet biztosítani a váltott foglalkoztatásból eredő műszakpótlékot, de különösen nem lehet biztosítani a cégszerű működés feltételeit, ezért szükséges és fontos, hogy a meglévő jogszabályokat igyekezzünk a magyar életlehetőségekkel is összehangolni, és ennek megfelelően akár foglalkoztatási csoportonként egy minimumösszeget határozzunk meg, és ez alá egy közbeszerzésben se lehessen a verseny érvényesülésére való hivatkozással jutni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu