VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnapi napon az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és többségében, 11 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja. Nemcsak javasolja, hanem nagyon fontosnak tartja a többség ezt az előterjesztést.
Előttem már elhangzó véleményekhez csatlakozva tudom mondani a bizottság többségének azon véleményét, hogy az ifjúság nevelésében, a következő nemzedék nevelésében feltétlenül pótolnunk kell azt, ami a ma nemzedékéből elmaradt. Mert én úgy gondolom, hogy annak a bizonyos tragikus népszavazásnak is egyik oka éppen az volt, az elmúlt negyven év, amikor nem lehetett beszélni Trianonról, nem lehetett beszélni arról, hogy magyarok élnek a határon kívül.
Az a kisebbségi vélemény, ami nálunk is elhangzott, hogy jó, jó, meg támogatjuk, de ne így, ne most, ne ilyen formában, tehát a kifogáskeresés; visszhangzott a negyven év, visszhangzott az elmúlt évek vezetésének kibúvása a magyarság kérdésével szemben.
Tisztelt Ház! Abban a reménységben támogatta a többség az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban ezt az előterjesztést, hogy erősíteni fogja a felnövekvő nemzedékben összetartozásunkat, a magyarság egységét. A Jobbik képviselőit pedig abban szeretném megnyugtatni, hogy nem ellenvéleményt vagy nem ellenjavaslatot dolgozott ki ez a törvényjavaslat, hanem továbbvitte, kiterjesztette az önök által is felvetett gondolatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés