DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszából egyértelműen kiderült, hogy az új polgári kormány mindent megtesz azért, hogy az előző kormány által elkövetett költségvetési hibák halmaza ne nehezítse a magyar EU-s elnökség sikerességét, hiszen ahogy államtitkár úr is mondta, itt nagyon-nagyon sok dologról van szó. Többek között arról, hogy a rövid, alig 6 éves uniós történelmünkben Magyarország először töltheti be a soros elnöki pozíciót. Így tehát először tehetünk tanúbizonyságot arról, hogy mennyire vagyunk kompetensek az uniós ügyek napirendjének alakításában, befolyásolásában, ne adj' isten, irányításában. E fél év alatt olyan fontos tárgyalások platformja lesz elnökségünk, mint például Horvátország csatlakozásának a lezárása, befejezése vagy az EU 2020-as stratégia felülvizsgálata, a 2014-20-as EU-s költségvetés vitájának megkezdése, valamint az európai gazdasági félév bevezetése.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hajrá, remélhetőleg sikeres lesz az uniós elnökségünk, válaszát elfogadom. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu