ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk.
Most soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Lázár János és Kocsis Máté képviselő urak önálló indítványát új változatban T/676. számon, az alkotmányügyi és a honvédelmi bizottság együttes ajánlását pedig T/676/9. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Az ajánlás 1-5. pontjai az alkotmány 40/B. § (4) bekezdésében megfogalmazott összeférhetetlenségi rendelkezéshez érkeztek, így a vita a Házszabály alapján egy szakaszban nyílik meg. Kérem a felszólalni kívánó képviselőtársaimat, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, a bizottsági ajánlás melyik pontjához kívánnak hozzászólni. Az általános vita megismétlése elkerülésének érdekében ismét felhívom szíves figyelmüket, hogy a felszólalások során kizárólag az összeférhetetlenségi időtartamhoz és az összeférhetetlenségi foglalkozásokhoz lehet hozzászólni.
Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-5. pontjaira. Kérdezem, ki kíván felszólalni.
Rendes felszólalásra Lamperth Mónika képviselő asszony kért szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő asszony!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés