DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kilakoltatási moratórium meghosszabbítása a kormányzat első intézkedései között szerepelt, ennek érdekében módosította a kormány a zálogtárgyak végrehajtáson kívüli értékesítéséről szóló kormányrendeletet, majd beterjesztette a tisztelt Házhoz a végrehajtási törvény módosítását. Örömünkre szolgál, hogy a kijelölt bizottságok mellett a parlamenti frakciók is egyetértettek a törvényjavaslat célkitűzéseivel; a pénzügyi-gazdasági válság okozta problémák hatékony megoldása érdekében a jövőben is számítunk erre a széles körű és konstruktív támogatásra.
A benyújtott módosító javaslatok közül az előterjesztő támogatni kívánja a szövegpontosító indítványokat, a moratórium lejártának a fűtési szezon végeztével történő összehangolását, illetve azt, hogy a törvény az ingatlanokkal kapcsolatos visszaélések elkövetőit zárja ki a moratórium kedvezményéből.
Bízom benne, hogy ezekkel a módosító javaslatokkal együtt a törvényjavaslatot valamennyi politikai erő megszavazza majd, hozzájárulva ahhoz, hogy több száz család kapjon esélyt egy új életkezdésre, és bízom abban, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakán a további, ebben a tárgykörben beterjesztett törvényjavaslatainkat is támogatni fogja a tisztelt Országgyűlés.
Köszönöm a vitában való részvételüket, és kérem önöket, hogy támogassák a T/648. számú törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés