DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Bizottsági ülésen megtárgyalták Juhász Ferenc képviselő úr módosító javaslatát, és kettős minőségemben, egyrészt az egyik előterjesztőként, másrészt a minisztérium képviseletében vagyok jelen mostani ülésünkön; és ha már itt vagyok, néhány szóban azért hadd összegezzem azt, hogy miért nem támogatja a kormány sem, az előterjesztők sem a benyújtott módosító javaslatot.
Tekintettel arra, hogy Juhász képviselő úr hivatkozása egyrészt hibás, amely a katasztrófavédelmi törvényre utal, itt elsősorban az 1999. évi LXXIV. törvényre hivatkozott Juhász képviselő úr, amely másról szól, a minisztériumok felsorolását módosította ez a törvény, ezért nem tudtuk támogatni a benyújtott módosító javaslatot. Valamint többletgaranciákat várna arra nézve, ami a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók esetleges kirendelésére vonatkozna valóban veszélyhelyzet kihirdetésekor vagy pedig katasztrófavédelmi helyzet elrendelésekor.
Ezek a többletgaranciák, úgy látjuk, nem szükségesek, tekintettel arra, hogy a törvény és a módosított szöveg is kellő garanciát nyújt arra nézve, hogy csak és kizárólag akkor legyenek a hallgatók igénybe véve. Ezért arra az álláspontra jutottunk, hogy nem támogatjuk a benyújtott módosító javaslatot. Tekintettel arra, hogy az előbb különböző felszólalások hangzottak el arról, hogy mit szólnak Felsőzsolcán és egyéb más kiskocsmákban arról, hogy az emberek életkörülményeit, életminőségét meghatározó döntésekről esik-e szó, szeretnék arra utalni, hogy az árvízi védekezés megerősítésére vonatkozó törvénymódosító javaslatunk azt tartalmazza, hogy olyan erők is kirendelésre kerülhessenek, amelyek a védekezés hatékonyságát növelhetik.
Ezért azt hiszem, eljutottunk oda ezzel a törvénymódosító javaslattal is, hogy most úgy indítsuk el gondolatainkat, hogy az ember felől gondolkodjunk az államról. Tehát az emberek is ezt akarják Felsőzsolcán és máshol is, hogy az állam tegye meg a szükséges védelmi intézkedéseket, alakítson ki megfelelő védelmi mechanizmusokat pont azért, hogy ha baj van, ha veszély van, akkor legyen kellő erő, amely a védekezést megerősíti, amely a bajba jutott embereket menti veszélyhelyzetek esetén. Az idő sürgető tényező ebben az esetben is, ezért azt hiszem, ha ezt a törvénymódosító javaslatot elfogadjuk, akkor nyugodtan tekinthetünk az elkövetkező időszakra, mert ha esetleg augusztus végén ismét ilyen esőzések állnak elő, mint amilyet az elmúlt hónapokban, hetekben tapasztaltunk, akkor egy olyan többleterőforrással rendelkezhetünk, amely a katonai felsőoktatásban és a rendvédelmi felsőoktatásban tanuló hallgatókra vonatkozik. Ez adott esetben több ezer tevékenyen részt vevő, a mentési munkálatokba kirendelhető hallgatóról rendelkezne.
Úgyhogy a Juhász Ferenc által benyújtott módosító javaslatot nem tudjuk támogatni, az eredeti módosító javaslatot pedig természetesen fönntartjuk, és szeretnénk, ha a parlament minél nagyobb többséggel támogatná.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés