GYUTAI CSABA (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat kapcsán leggyakrabban a helyreigazítás jogintézményét és a sajtó mozgásterét bővítő elemeket kíséri a közfigyelem.
Engedjék meg, hogy én két másik általános mozzanatra, a sajtó kötelezettségének bizonyos elemeire és sajtóetikai elemekre irányítsam rá a figyelmet úgy, hogy a vidéki Magyarország sajátos sajtóviszonyaira is rávilágítsak. Adódik a kérdés, hogy a tájékoztatási kötelezettség minden médiumra vonatkozik-e a jövőben. A javaslatban foglalt kötelezettség értelemszerűen nem jelenti azt, ahogy eddig sem tette, hogy mindenkinek, így például a tematikus műsorszolgáltatóknak is kötelező a tájékoztatás. Mandur László pikírt megjegyzésére ezzel én is választ adhatok.
A javaslat L. Simon László bizottsági elnök úr módosító javaslata nyomán a tájékoztatást egy általános, deklaratív, a média közérdekű feladatát megállapító szabályként értelmezi. Ha azt vizsgáljuk, hogy ez a tájékoztatás hogyan érvényesül a vidéki Magyarországon, akkor a vidéki sajtóviszonyokat is vizsgálnunk kell. Kétségtelen, hogy elég sajátos médiaszerkezet alakult ki a vidéki pártnapilapok privatizációját követően.
(13.20)
Ezek a lapok az országban 3-4 nagy külföldi tulajdonú médiavállalat kezébe kerültek. Egy cég általában több megyei lapot is fenntart, amelyek a központi szerkesztőségeket működtetnek, amelyeknek a feladata általában a nagy, országos és nemzeti eseményekről való tájékoztatás, amellett, hogy helyi mutációkkal elsősorban a helyi eseményekre fókuszálnak - nagyon helyesen -, hiszen a helyi olvasót elsősorban a helyi hírek érdeklik, ezzel lehet eladni a lapot.
Ezekben a megyei lapokban kétségtelenül érvényesül a sajtószabadság, minden megjelenhet, amit megírnak. A megyei lapok piacán azonban nincs verseny, hiszen általában csak egy napilap szolgálja ki az olvasót. Ami a Kisalföldben megjelenik, az Győr-Moson-Sopron megyében a hír és vélemény, amely a Somogyi Hírlapban megjelenik, az a Somogy megyei újsághír.
Míg 1945 előtt 4-5 napilap is megjelent a legtöbb nagyobb vidéki városban, így városomban, Zalaegerszegen is, addig most csak egy napilap van. Ez várhatóan a jövőben sem fog változni, hiszen új megyei vagy régiós lapok indításához sok pénz, nagy tőke szükséges, és még ha ezek rendelkezésre is állnának, akkor is kérdéses a vállalkozások sikere.
Tehát a mai helyzetben is minden megjelenhet, amit megírnak, de csak az. A legtöbb vidéki család csak egy lapot járat, aminek okait a megszokásban és az anyagi lehetőségek csökkenésében kereshetjük. Az általában csökkenő példányszámú napilapok kétségtelenül véleménymonopóliumot is képviselnek. Ezért különös jelentőségű, hogy a javaslatban megfogalmazott deklaratív jellegű tájékoztatási kötelezettség érvényesül-e és hogy hogyan érvényesül. Ha csak a közelmúlt két országos és nemzeti jelentőségű eseményére, a kormány 29 pontos gazdasági akciótervére vagy a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvényre gondolunk, akkor érdekes olvasmány lenne egy olyan elemzés, amely vizsgálná ezeknek a nemzeti ügyeknek a megjelenését a megyei sajtóban.
Tehát a véleménymonopóliummal rendelkező megyei lapok nagy felelősséggel rendelkeznek a saját tájékoztatási kötelezettségüket illetően.
Tisztelt Ház! A megyei lapok véleménymonopóliuma azonban töredezik, hiszen a nagyobb településeken általában önkormányzati fönntartásban működik helyi televízió, vannak heti vagy más időszaki periodikák, nem beszélve a bővülő, színesedő internetes oldalak, portálok és a helyi rádiók világáról. Ezek elsősorban a helyi eseményekre koncentrálnak, de részlegesen foglalkoznak országos jelentőségű eseményekkel is. Jónak tartom, hogy a javaslat erre a médiapalettára is kiterjed. Itt különös a felelősségük az önkormányzatoknak, amelyek számára az önkormányzati törvény kifejezetten elő is írja a saját döntéseik nyilvánosságának biztosítását is.
Sajátos színt képvisel a magyar médiapalettán a hálózatos televízió, amely a helyi televíziók összefogásának eredményeként helyi, hungarikumszerű tartalmakat emel országos szintre. Jelene és jövője a kábelszolgáltatók jóindulatától függ. Versenyjogi aggályokat vethet fel az, hogy értékes tartalmat a magyar kábelpiac meghatározó szereplői ellehetetleníthetnek, adott esetben el is tüntethetnek.
A törvényjavaslat jelenleg csak keretjellegű, és a legtöbb kérdésben a definitív szabályozáson nem lép túl. A pontos finomszabályozásra majd a későbbi médiatörvény nyújthat lehetőséget.
Tisztelt Képviselőtársaim! A második kérdés, amiről szólni kívánok, elsősorban a tartalomszolgáltatók működésének etikai anomáliáit boncolgatja. A javaslat szerint a tartalomszolgáltatóknak tiszteletben kell tartaniuk az emberi méltóságot. Kérdezem én, érvényesülhet-e Pál István, 91 éves dudás, a magyar kultúra lovagja, Madách Imre-díjas népművész esetében az emberi méltóság védelme, amikor becsalták a Megasztár műsorába, ahol gyakorlatilag megalázták; azt az embert, aki a magyar népi kultúra egyik doyenje. Fel lehet áldozni a bulvárvilág oltárán az emberi méltóságot, a tisztességet? (Közbeszólás: Nem.) A jelenlegi szabályozás esetében is van ilyen esetekben szankcionálási lehetőség, de a későbbi finomhangolásnak ezeken szigorítani szükséges; ez nem a sajtószabadság kérdése, ez emberi, erkölcsi kérdés, a minimális emberi tisztesség és tisztelet érvényesülésének a kérdése.
Nagyon egyetértek a javaslat azon elvével, amely szerint a médiatartalom nem károsíthatja a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi és fizikai fejlődését. Itt elsősorban a négygyermekes szülő véleményét tudom hangsúlyozni. Gyermekeim már a digitális nemzedék aktív tagjai, használói, alakítói lesznek. Ők egyre többet néznek tévét, és nekik egyre természetesebb az internet világában való eligazodás, tájékozódás. Éppen ezért fontos, hogy az interneten a felnőtt tartalmakhoz való hozzáférés lehetősége csak korlátozott lehessen. Ezért fontos, hogy a valóságshow-k világából az ORTT által is kifogásolt részek a kereskedelmi televíziók internetes oldaláról is eltűnhessenek. Ezért fontos, hogy a délutáni műsoridőben a gyermekek számára korlátlanul elérhető, Mónika show-szerű erkölcsrombolások megszűnjenek. Az is egy komoly elemzés tárgya lehetne, hogy a gyermekcsatornák által megjelenített világban érvényesülnek-e jelenleg a fenti fontos elvek.
Összességében, tisztelt képviselőtársaim, a javaslat iránya jó. Igyekszik követni a médiapiac világának változásait. A deklaratív megállapításokon nem lép túl. A generális szabályozáshoz, a részletszabályozásokhoz, egy új médiatörvény megszületésének munkálataihoz látványosan, jól láthatóan, szinte kivilágított sztrádaszerűen kijelöli az utat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés