LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Igaziból háromszor kettőt is kellett volna nyomnom, mert már az elején benyomtam, de majd gyorsan összefoglalom a két percben.
Kezdem akkor a végén. Pálffy képviselő úr, csak azért tettem itt szóvá a dolgot, mert ennek a törvénynek egy passzusa - ha jól emlékszem - két mondatban összefoglalja a közmédiumok feladatait. Tehát van egy ilyen kifejezett passzus, és én abból két vagy három szót hiányolok, pontosan a szövegösszefüggés miatt: a hiteles és többoldalú tájékoztatás szükségességét. Szó van ott a közösségek egyben tartása, a nyelvművelés feladatáról, tehát ezt a passzust javaslom kibővíteni.
Ennél talán fontosabb: Kukorelly képviselő úr, őszintén sajnálom, nyilván az én hibám, ha ennyire félreérthető voltam. Egyáltalán nem azt akartam mondani, hogy nem volt cenzúra. Volt. Azt próbáltam elmondani, hogy mire való volt a kiadói főigazgatóságtól kezdve a mit tudom én, micsoda. De még inkább - és örülök, hogy ezt viszont újra hangsúlyozta - az igazi veszély, minden korlátozó elemnél így van ez, az öncenzúra, ami olykor szélesebb, mint ahogy a szabályok hatnak. Ezért fontos az, hogy minden olyan gyomnövényt húzzunk ki ebből a törvényből, ami akár csak túl óvatosságból öncenzúrára - ha talán nem a múlt korszakok mennyiségében, de mégiscsak öncenzúrára - készteti a szerzőket. Mert valóban az a művészi szabadság halála. Tehát volt, nem erről beszéltem, hogy nem volt; sajnálom, ha félreérthető voltam.
Ami Novák Előd képviselő úr mondatait illeti, én tényleg nem jogász vagyok, de egy dologra külön figyelemmel lennék. Ha egy médium például egy politikai beszédről tudósít, nem elvárható, hogy akkor ő abból a beszédből öncenzúrával eleve kivegye azokat a részeket, amelyeket az illető elmondott. Nyilván, ha jó újságíró, akkor utána kommentálja így vagy úgy, de hogy egy politikai beszédet egy nagygyűlésről ne lehessen idézni, azt én, elnézést kérek, de továbbra is aggályosnak tartom.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés