LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Értem az erkölcsi nyomást, ennek ellenére a kétpercest, ha lehet, elmondom.

Mindenkit tisztelünk. Tiszteljük a szakmai szervezeteket, még azt is tisztelem, hogy önök megpróbálnak gondolkodni a javaslatokon. Egy dolgot nem tisztelünk, és okunk van nem tisztelni: azt az eddigi gyakorlatot, amit önök épp a saját módosító javaslataik kezelésében eddig tanúsítottak. Hadd mondjak néhány példát, amikor altatótablettaként módosítókat adtak be, majd a végén saját maguk szavazták le. Mitől higgyem el most jobban? A néhány példa, mondjuk, csak három, három és fél.

(12.10)

Önök adtak be módosító indítványt annak idején, hogy mégse lehessen indok nélkül elküldeni a köztisztviselőket. Leszavazták végül. Altatótabletta volt, átmeneti ideig.

Önök adtak be módosító indítványt a lex Járai ellen. Leszavazták. Altatótabletta volt.

Önök adtak be módosító indítványt, hogy a kétmilliós végkielégítési korlátot emeljék fel 3,4 millióra. Ígéretet tettek ott is egy szakmai szervezetnek, a PDSZ-nek, hogy így lesz, majd leszavazták - a benyújtójukkal együtt.

Képviselő urak, én elhiszem, hogy önök komolyan gondolják a módosítójukat, de komolyan gondolják az önök főnökei is? Milyen garanciát tudnak adni arra, hogy ezek a módosítók most nem jutnak hasonló sorsra, mint eddig valamennyi altatóként beadott módosító? Garanciára már csak azért is szükség van, mert az utolsó, elég átlátszó altatási kísérlet a médiacsomag többi törvényjavaslatával történt. Önök azt mondták, azért kell várni a csütörtöki végszavazásig, hogy megfontolhassák a számos javító szándékú módosítót. Néztem, néztem, mit fontolnak meg - a helyzet változatlan. Világos volt már akkor is, hogy csak a köztársasági elnököt akarják kibekkelni. Itt az altatást el sem hisszük. De a lex Járainál elhittük, a 3,4 milliónál elhitték a szakmai szervezetek.

Mi a garancia? Erre kérek választ minden tisztelettel együtt a képviselő uraktól.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu