NÉMETH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP vezérszónokaként Mandur László képviselő úr sok mindenről beszélt, nagyjából a hozzászólásának mintegy felében egészen másról, mint az előttünk fekvő törvényjavaslat. Ha megengedik, akkor én erről a törvényjavaslatról szeretnék beszélni. Méghozzá azért, mert azt gondolom, abban mindannyian egyetértünk, itt a Házban helyet foglaló frakciók képviselői, hogy az Országgyűlésnek a sajtóval kapcsolatos jogalkotásban igencsak vannak adósságai. Ezt már többen felvetették, illetve érintették az előzőekben. És én éppen azért tartom fontosnak ezt a törvényjavaslatot, amely most előttünk fekszik, mert számos olyan kérdést rendez, egy sor olyan területre kitér, amelyre a hatályos szabályozás nincsen tekintettel, illetve eddig nem volt tekintettel, nem volt figyelemmel.

Az egyik ilyen téma éppenséggel ennek a törvényjavaslatnak a hatálya, amely figyelembe veszi, illetve javasolja figyelembe venni azokat a változásokat, amelyek az elmúlt évtizedekben, illetve különösképpen az elmúlt évtizedben bekövetkeztek a világban. Nevezetesen gondolok itt az internetes sajtótermékek megjelenésére is. A jogalkotás mintha nem vett volna tudomást ezekről, nem vett volna tudomást az elmúlt évtized fejlődéséről, és nem vett volna tudomást arról, hogy megjelent az internet, és nemcsak megjelent, hanem igen jelentős tényezővé lépett elő, tényezővé vált a sajtópiacon is. Ennek nyilván tükröződnie kell a jogszabályainkban, és ezt is célozza ez a javaslat.

Ezt már csak azért is mondom, mert a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 20. §-a megfogalmazza a sajtó, illetve a sajtótermék fogalmát. A sajtó fogalmát úgy értelmezi, hogy az időszaki lap, a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény szerinti műsorszolgáltató és a hírügynökség tartoznak ide. Illetve a sajtóterméket az alábbiak szerint definiálja a hatályos szabályozás: az időszaki lap egyes lapszámai, a rádió- és televízióműsor, a könyv, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány, ide nem értve a bankjegyet és az értékpapírt, a zeneművet, grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, a térkép, a nyilvános közlésre szánt műsoros filmszalag, videokazetta, videolemez, hangszalag és hanglemez, továbbá bármely más tájékoztatást vagy a műsort tartalmazó, nyilvános közlésre szánt technikai eszköz. Nos, ez - azt gondolom, egyetértünk abban - meglehetősen idejétmúlt meghatározás, és érdemes átgondolni azt, hogy milyen területekre kell még kiterjeszteni a sajtóval kapcsolatos szabályozást. És ilyen módon, illetve ez által a törvényjavaslat által, úgy gondolom, ebben egy fontos lépést teszünk.

A másik kérdés, ami nagyon sokszor felvetődik, az a sajtó kötelezettségeivel kapcsolatos. Amikor a képviselőtársaim arról beszélnek, akár bizottsági ülésen, akár itt a plenáris ülésen, hogy aggályos megfogalmazni a sajtó, illetve a tartalomszolgáltatók feladatait, akkor szeretném jelezni azt, hogy a hatályos sajtótörvény, az előbb már idézett 1986. évi II. törvény, megfogalmazza a sajtó feladatait.

(12.20)

Nevezetesen - és ezt szeretném idézni -, a sajtó feladata a hírközlés más eszközeivel összhangban a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás. Ezt ajánlom azon képviselőtársaim figyelmébe, akik önmagában a sajtó feladatainak a megfogalmazását vagy az erre vonatkozó javaslatokat vetik kritika alá, illetve teszik kritika tárgyává. Szeretném megjegyezni azt, hogy ez a javaslat általában szól - és itt tekintettel vagyok azokra a módosító indítványokra, amelyeket L. Simon László képviselőtársam nyújtott be, és ezekkel együtt próbálom a javaslatot ilyen módon mérlegelni -, szóval az előttünk fekvő törvényjavaslat a tartalomszolgáltatók összességének a feladataként jelzi a hiteles, gyors, pontos tájékoztatást, a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.

Nos, amikor ezt megfogalmazza, akkor úgy gondolom, a médiapiac egészétől megkövetelt általános médiajogi alapelvet fogalmaz meg, és bizony, amikor itt a hiteles, gyors és pontos tájékoztatásról beszél, akkor azokat a szavakat idézi, amelyeket a hatályos sajtótörvény is megfogalmaz, illetve tartalmaz, viszont a terminológiát némiképpen pontosítja. Gyakran hallani azt a panaszt - és ez ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban jut eszembe -, hogy az utóbbi években teret nyert a felületesség, és ugyan nem szeretnék senkit megbántani, de ebben talán szerepe lehetett az előző kormányzat - hát - morális züllésének is. Azaz annak a morális deficitnek, amely az előző MSZP-SZDSZ- kormányt, illetve kormányokat jellemezte, és mint ahogy ennek vége, úgy azt gondolom, hogy sok tekintetben új időknek kell jönniük, és talán ezért is fontos e tekintetben is figyelembe venni azt a megfogalmazást, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz.

A hitelesség és a pontosság tekintetében; hitelesség és pontosság, azt gondolom, a sajtó, illetve a média példát kell hogy mutasson e tekintetben is, vagy hát példával kell hogy elöl járjon, mint ahogy egyébként a politika is nyilvánvalóan, és a példaadásban, a példamutatásban fontos szerepe van. Nos, amikor pontosságról, hitelességről és gyorsaságról beszélünk, akkor itt több minden szerepel, elsősorban például a hitelesség tekintetében az oknyomozó újságírás védelme. A hiteles tájékoztatáshoz nagyon fontos elemként hozzátartozik az oknyomozó újságírás, és az elmúlt időszakban, az elmúlt években ennek számos vonatkozását tapasztalhattuk, erre kitértek a képviselőtársak.

Az oknyomozó újságírás védelmét is szolgálja tehát ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, amikor a sajtó szabadsága címszó alatt a 8. §-ban megfogalmazza azt, hogy a tartalomszolgáltató alkalmazottja vagy a tartalomszolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy mentesül a jogi felelősségre vonás alól, ha a munkája során elkövetett jogsértést fontos közérdekű információ megszerzésének szándéka indokolta, és az adott információ nem vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető, feltéve, hogy a megszerzett információ nyomán a hatóságok számára addig nem ismert bűncselekmény elkövetésére derül fény, és az elkövetett jogsértés nem okoz aránytalan sérelmet. Azt gondolom, hogy ebben és más tekintetben ez a jogszabály fontos támasz lehet azoknak az újságíróknak, akik a hitelességre és pontosságra törekedvén, és persze a gyors tájékoztatásra törekedvén megpróbálják a tényeket feltárni, akár oknyomozó módon. Ehhez a témakörhöz, tehát a hitelességhez és a pontossághoz kapcsolódik - és persze a gyors tájékoztatáshoz is - a sajtó-helyreigazítási jog, amely már így jelenik meg L. Simon László képviselőtársam módosító indítványában, amit válaszadási jogként is szoktak emlegetni, de használjuk talán inkább a sajtó-helyreigazítási jog fogalmat.

Nos, a polgárok, amikor fogyasztanak egy sajtóterméket - olvasóként, nézőként, hallgatóként, azaz sajtófogyasztóként -, az ő megfelelő tájékoztatáshoz való joguk, a hiteles, pontos és gyors tájékozódáshoz, illetve tájékoztatáshoz való joguk érvényesülése miatt fontos az, hogy hamarosan, azaz rövid időn belül tájékoztatva legyenek, vagy pontosabban értesüljenek a valós tényekről abban az esetben, ha ez valamilyen sajtótermékben nem így jelent meg, illetve nem a valós tények jelentek meg. Azt gondolom, erről szól ez a sajtó-helyreigazítási jog. Ez tehát nemcsak adott esetben a közszereplő védelme miatt érdekes, nemcsak amiatt érdekes, mert ha hosszú idő telik el egy adott esetben a valótlan tény megjelenése és a helyreigazítás között, akkor ez nyilvánvalóan nagyon aránytalanul káros lehet az érintettre nézve, hanem azért is, mert a polgároknak - mint ahogy ez a javaslat is megfogalmazza, illetve azt gondolom, hogy ez médiajogi, illetve sajtóalapelv kell hogy legyen - joguk van a hiteles és pontos tájékozódáshoz, illetve a tájékoztatáshoz.

Mindezek figyelembevételével kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa ezt a javaslatot, azoknak a módosító indítványoknak a figyelembevételével is, amelyeket L. Simon László képviselőtársam nyújtott be, illetve elképzelhető még, hogy abban a bő egy hónapban, amíg még módosító indítványokat lehet benyújtani ehhez a javaslathoz, számos olyan indítvány, módosító javaslat érkezik még, amelyek jobbító szándékkal igyekeznek kiegészíteni vagy akár pontosítani még ezt a javaslatot. Mindezek figyelembevételével kérem, hogy támogassák az indítványt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu