PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon érdekes a vita, és nem mondom, hogy nem fontos dolgokról van szó, de olykor, amikor a regisztráció mibenlétéről és annak a részleteiről beszélünk, akkor nem árt közben figyelembe venni, hogy például az amerikai közönségnek milyen jogai vannak. Megnéztem itt egy-két tételt, ami ebben a vitában még csak szóba se kerül. Én arra kérem képviselőtársaimat, hogy ha módosító indítványokat fogalmaznak meg, vagy a szövegen valamilyen értelemben módosítani kívánnak, akkor inkább ebbe az irányba vigyük el a törvényjavaslatnak ezt a valóban a médiaalkotmányhoz közel álló szövegét.
Ilyen jogai vannak az amerikai közönségnek, minthogy azt is meghatározza az ottani szabályozás, hogy miféle újságíráshoz van joga: szabad, teljes versenyben folytatott újságíráshoz, működő piachoz, megfelelően finanszírozott közmédiához, a médián keresztüli, a közmédián keresztüli oktatáshoz, közösségi műsorokhoz, megújítható, frissíthető pályázati rendszerhez. Tehát kérem képviselőtársaimat, ezek legyenek azok az irányok, amerre a beszélgetést, a vitát és a módosító indítványok megtételét vigyék.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés