BENCSIK JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Örülök annak, hogy az LMP képviselőcsoportja is legalább egyötöd részében jelen van így, a késői órán a klímakérdés megvitatásán. Szinte a többi képviselőcsoport is hasonló arányban képviselteti magát, tehát e tekintetben nem érheti szó a ház elejét.

Tisztelt Képviselőtársam! Ahhoz, hogy igazán jó, megvalósítható programokat lehessen elindítani a fenntarthatóság területén, ahhoz először is kell egy jó stratégia, egy jó országstratégia, amit úgy kell nevezni, hogy nemzeti fenntartható fejlődési stratégia, amelyre vonatkozóan a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács javaslatára az Országgyűlés döntött az előző ciklusban arra vonatkozóan, hogy ez év december 15-éig be kell terjeszteni azt a stratégiát, és az Országgyűlésnek meg kell alkotnia.

Azt szeretném jelezni az ön számára is, amit elmondtam az elmúlt héten az érintett szakmai és civil szervezetek vezetőinek is, hogy vizsgáljuk felül a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ezen döntését, és adjunk lehetőséget arra, hogy az elkövetkezendő év őszére egy olyan nemzeti fenntartható fejlődési stratégia kerüljön benyújtásra, amely országstratégiaként értelmezendő, amelyből le lehet vezetni az ágazati stratégiákat, amelyek mögé oda lehet tenni a cselekvési terveket és azokat a programokat, amelyek megvalósíthatóak.

Ezzel párhuzamosan kell ismételten napirendre tűzni a nemzeti éghajlatvédelmi stratégia figyelembevételével az éghajlatvédelmi törvény parlament elé történő beterjesztését is.

A civil szervezetek által jó szándékkal előkészített, de mégiscsak féloldalas, elsősorban a természeti környezet érdekeit és a társadalmi érdekeket figyelembe vevő törvényjavaslat azért nem kerülhetett elfogadásra - többek között persze szocialista képviselőtársaink módosító indítványai kellettek ehhez -, mert a gazdasági szervezetekkel a kellő egyeztetés nem történt meg. Azt pedig világosan látni kell, hogy a természeti környezetben éljük az életünket, a közösségnek figyelembe kell vennie a természeti környezet mint a természeti erőforrások megújulásához szükséges időt, de ahhoz, hogy mi egzisztálni tudjunk ebben a természeti környezetben, működő gazdaságra is szükség van. Ugye, itt a kulcs a reális igények kielégítése, a reális, személyes és közösségi igények kielégítése, és éppen az a probléma, hogy a gazdaság a mindenáron történő növekedés érdekében nem vette figyelembe sem a társadalmi erőforrások megújulásának a szükségességét, sem pedig a természeti erőforrások megújulásához szükséges feltételeket.

Addig, amíg nem sikerül a megbomlott egyensúlyt helyreállítani, amelybe beletartozik mind a természeti, mind a társadalmi, mind pedig a gazdasági igények együttes érvényesülése, addig nem lehet megalapozott éghajlatvédelmi törvényt sem beterjeszteni. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy először egy nemzeti fenntartható fejlődési stratégia, ezzel párhuzamosan le kell egyeztetni mind a társadalmi, civil, környezetvédelmi és gazdasági szervezetekkel e kérdést, és ezzel párhuzamosan be kell majd nyújtani az éghajlatvédelmi törvényt is. Ez nem jelenti azt, hogy addig ne kellene akár az energiahatékonyság területén, akár a megújulóenergia-használat elterjesztésének a területén újabb lépéseket tenni. A második Széchenyi-tervben ezek a szempontok érvényesítésre kerülnek.

Itt van mellettem Ángyán államtitkár úr, aki be tudna számolni arról, hogy miért is történt meg az elmúlt hetekben annak a rendeletnek a módosítása, amely a hazai kistermelők, őstermelők piacrajutási feltételeit biztosítja helyi piacok kiterjesztésével, illetve a kvóták megváltoztatásával, annak érdekében, hogy a helyben élő gazdák számára az eredeti (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) tájhasználatnak megfelelően egészséges élelmiszerek kerüljenek előállításra, és ezt szolgálta az élelmiszerek másodlagos ellenőrzésének a bevezetése is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu