ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban szeretnék válaszolni - legalábbis röviden - a vitában elhangzottakra; s tekintettel arra, hogy Novák Előd képviselőtársammal kezdem, ezért be is gomboltam a zakómat a tegnapi vitára való tekintettel.
Tisztelt Képviselő Úr! Az örömmel tölt el, hogy büszke arra, hogy sikerült végigolvasnia a benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatokat. Higgye el, én azt gondolom, hogy ezekre a zárószavazás előtti módosító javaslatokra szükség van - arra a pontra is, amiről ön azt gondolta, hogy erre nincsen szükség -, én azt gondolom, hogy leginkább azért, mert egyébként polgári jogi alapelv, hogy a jóhiszemű szerzőt azért nem terhelheti felelősség, mert mondjuk, vele szemben egy másik fél valamilyen formában hibát vétett. Nem az a probléma, hogy ez most belekerül a médiatörvénybe, hanem az a probléma, hogy mind ez idáig nem volt benne.
Nagy örömmel hallom, hogy jobbikos képviselőtársaim mostanában hevesen védelmezik a Sláger Rádiót, de azért azt szeretném hozzátenni, hogy azt gondolom, hogy az az alapja ennek az ominózus szakasznak, amit Novák képviselőtársam is kritizált, hogy nemes egyszerűséggel az ellenkező irányba történő haladás vetne fel az én megítélésem szerint jogi problémákat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, a többi hozzászólásra - különös tekintettel a Lehet Más a Politika frakciójából érkező hozzászólásokra, vagy éppenséggel a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából érkező hozzászólásokra - szeretnék általában válaszolni azzal, amit önök kritizálnak, és az ellenkezőjét szeretném bebizonyítani.
Nagyon gyakran elhangzik, hogy ez a szabályozás úgymond nem EU-konform, tehát nem felel meg az Európai Unióban működő gyakorlatnak. Nos, tisztelt képviselőtársaim, akkor én most néhány európai példát villámgyorsan végigvennék, csak azért, hogy világosan tisztában legyünk ezzel.
Önök kritizálták azt, hogy a konvergens hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki. Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a brit konvergens hatóság vezetőjét, így annak elnökét is, meg tagjait is a kulturális, média- és sportterületért felelős miniszter nevezi ki, és ezt senki nem kritizálta sem az Európai Unióban, sem pedig Angliában, és senki nem gondolja úgy, hogy ez, mondjuk, ebben a formában a BBC függetlenségét sértené. Számos országban a különálló hírközlési hatóság elnökét is nemes egyszerűséggel a kormány nevezi ki, például Svédországban, Németországban vagy éppenséggel Ausztriában.
Azt is kritizálták - mondván, hogy a kormány kezébe ez óriási hatalmat ad -, hogy az autonóm médiatanács elnökét a miniszterelnök jelöli, és a parlament választja. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez pontosan így van Hollandiában, ahol nem is a miniszterelnök jelöl, hanem mondjuk, egy miniszter jelölése alapján az uralkodó nevezi ki a médiahatóság elnökét. Svédországban a kormány teszi ugyanezt; Írországban a kormány nevezi ki a tagokat, tehát még a parlament sem kell hozzá. A dán médiahatóság esetében a kulturális miniszter nevezi ki a tagokat. Bosznia-Hercegovina - ez mondjuk, ebből a szempontból talán nem európai példa - a dán példát vette alapul, és ott pontosan ugyanez történik, tisztelt képviselőtársaim.
Kritizálták azt is, hogy hatalomcentralizáció alakul ki, az elnök egy személyben a hatóság és a médiatanács elnöke is. Tisztelt Képviselőtársaim! Konvergens hatóságoknál ez általában így van, Nagy-Britanniában is - amire már az előbbiekben utaltam -, Finnországban is és Ausztráliában is, hogy csak példákat mondjak önöknek. Ebből is kettő olyan európai uniós tagállam, ahol sem az Európai Unió illetékes szervei, sem pedig egyébként az Európai Unió más tagállamai soha nem kritizálták ezt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elég gyakran elhangzik kritika arra nézve, hogy a közszolgálati média kuratóriumának a tagjait a parlamenti pártok mandátumarányosan delegálhatják ebben a formában.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez Ausztriában pontosan így van. Ausztriában az ottani közszolgálati televíziót felügyelő Stiftungsrat kuratórium tagjaiból hatot a szövetségi kormány nevez ki a parlamenti pártok javaslata alapján és a parlamenti erőviszonyok figyelembevételével, tisztelt képviselőtársaim; valahogy mégsem Európai Unió-ellenes ez a gyakorlat. Ugyanez a helyzet egyébként Finnországban és Csehországban is, tisztelt képviselőtársaim.
Ugyancsak elhangzott komoly kritika arra nézve, hogy a közszolgálati médiumok vezérigazgatóit a médiatanács javaslatára nevezi ki a kuratórium. Ugyanez a helyzet Franciaországban, és ugyanez a helyzet Angliában, ahol - külön szeretném felhívni még egyszer tisztelt képviselőtársaim figyelmét - a kormány által kinevezett trust, tehát kvázi olyan jogkörű szerv, mint a hazai jogi kuratórium, nevezi ki a BBC igazgatótanácsának elnökét és végrehajtó jogkörű vezetőjét, a director generalt. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott még csak a parlamentet sem használják fel erre a célra. Angliában mindenki elfogadja, hogy gyakorlatilag a BBC vezetését a kormány nevezi ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezek a gyakorlatok az Európai Unió joggyakorlatának megfelelnek, ha ezeket ott egyébként elfogadják, akkor azt gondolom, hogy az ezeket a példákat alapul vevő magyar médiatörvény-módosítással nincsen probléma. Az igazi probléma, tisztelt képviselőtársaim, az én meggyőződésem szerint sokkal inkább ott van, hogy nagyon sokan ebben a parlamentben egy olyan gyakorlatot próbálnak védeni, ami egyébként az elmúlt években már nyilvánvalóan és világosan megbukott.
(21.30)
Olyan embereket próbálnak védeni, akik egyébként gyakorlatilag a közszolgálati médiumok farvizén elevickélve, nem ritkán közpénzekből nagyon komoly összegeket tettek zsebre, átláthatatlan körülmények között. Az az érzésem, hogy a legtöbb érv, ami itt elhangzik a parlamenti ülésteremben, pontosan azt a célt szolgálja, hogy ez a jó kis átláthatatlan, zavaros gyakorlat maradjon így a későbbiekben. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy erre mindig az volt az elmúlt nyolc esztendőben a kormánypártok válasza, hogy ez nem is a kormány felelőssége, hiszen önállóak ezek a kuratóriumok. Persze igyekeztek megteremteni benne a kormánypárti többséget, például az előző két esztendőben az SZDSZ nem átallott az ellenzéki helyek javára elfoglalni azokat a pozíciókat, amelyekkel aztán abszolút többségbe tudtak kerülni a kuratóriumi elnökségekben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ez a gyakorlat és ez a rendszer egyértelműen megbukott. Ezt a hazai közállapotok is jól mutatják. Azok a hazai közállapotok, amelyek ahhoz vezettek, hogy ma a Magyar Televízió nemes egyszerűséggel működésképtelen, amelyek ahhoz vezettek, hogy az ORTT-nek nincs elnöke, hogy egyébként folyamatos és állandó viták alakultak ki a közszolgálati médiumok körül.
Azt gondolom, ennek véget kell vetni. Ezt szolgálja a mi javaslatunk, és úgy kell véget vetni, hogy vállalni kell a felelősséget a rendbetételért. Éppen ezért azokat a példákat vettük alapul Európában, amelyek világossá teszik, hogy aki a felelősséget vállalja, az ebből a szempontból hozzá a jogköröket is megkapja.
Azt gondolom, ez ugyanígy van egyébként a személyi kinevezéseknél, a konkrét döntések meghozatalánál, mint a vagyongazdálkodásnál is, tisztelt képviselőtársaim. Hogy visszautaljak Mandur képviselő úrra: pontosan azért van szükség arra, hogy egyébként átlátható, centralizált és jól működő vagyongazdálkodás alakuljon ki, hogy ne az a gyakorlat működjön, ami az elmúlt években volt, hogy az egyik televízióban például iksz millióért gyártanak le egy műsort, a másik televízióban pedig háromszor iksz millióért; és ezt közpénzekből minden további nélkül meg lehet tenni, elvégre az egyik tévének nincs köze a másikhoz. Pontosan ennek a gyakorlatnak szeretnénk véget vetni, tisztelt képviselőtársaim, és úgy gondolom, hogy ez a módosítás ennek véget is fog vetni.
Ezért különös tekintettel a felsorolt európai uniós példákra, azt kérem képviselőtársaimtól, hogy szavazzák meg, nyugodt lelkiismerettel szavazzák meg nemcsak a zárószavazás előtti módosítókat, hanem magát a törvényt is. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés