ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én azon kevesek közé tartozom ezek szerint, akik végigolvasták ezt a terjedelmes anyagot, és azt kell mondanom, hogy igen furcsa érzések közepette. Amikor először végigolvastam, akkor tulajdonképpen fel voltam háborodva. Fel voltam háborodva azon, hogy ez az anyag, úgy, ahogyan elénk tárták, gyakorlatilag helyesli vagy legalábbis elfogadja, érthetőnek, szükségszerűnek tartja mindazt, ami a 2009-es évben történt - úgy van előadva. Tessék csak elolvasni ezt az anyagot, és kiderül, hogy szó nincs semmi olyasmiről, amit itt ma például a Fidesz tisztelt képviselői elmondtak. Egy árva szó nincs erről.
Amikor én ezt a bizottságban szóvá tettem, akkor azt mondták nekem, hogy ezek nem a mi számaink, a számok nem hazudnak, azt el kell fogadni. Igen, jó, a számok nem hazudnak, azt el kell fogadni, ez önmagában se igaz természetesen, mert a számokkal lehet csak igazán manipulálni, és nem véletlenül mondta Churchill azt, hogy én csak azokban a számokban és azokban a statisztikákban hiszek, amit magam hamisítok. Ez valahogy így néz ki. Számokkal is lehet manipulálni, számokkal is lehet játszadozni, számokkal is félre lehet vezetni embereket.
Tehát nem erről van szó, hogy ez nem a mi számunk. Ha önöknek ez a véleménye, ami itt ma elhangzott, kérem szépen, akkor ezt kell leírni. Ez az anyag egy dokumentum lesz. Ha ezt a dokumentumot úgy fogadják el, ahogyan benyújtották, akkor nincs önöknek miről beszélni. De hozzáteszem, akkor nem tudom, hogy az egész választási előkészület során miről beszéltek.
Ez az anyag, kérem szépen, legalizál mindent az égvilágon, ami történt, sőt úgy állítja be az eseményeket, mint ami a körülmények között, az objektív törvényszerűségeknek megfelelő, szükségszerű lépés volt. Ez most olyan szépen hangzott, hogy Marx se tudta volna jobban megfogalmazni. Ezt azért mondtam, mert ez a baloldalnak állítólag a számadása. De nem az, hiszen Matolcsy György jelenlegi nemzetgazdasági miniszter aláírásával került beterjesztésre.
Kérem szépen, én egy jóhiszemű ember vagyok, én mindent elhiszek, amit önök itt elmondtak. De kérem szépen, akkor ez miért nincs benne az anyagban? Miért nincsenek a számok, ha állítólag azok nem hazudnak, minősítve? Akkor le kell írni, hogy mi van mögötte, kérem szépen, le kell írni, hogy hogyan is születtek ezek a számok, miért születtek, és ennek mi a következménye. Mi a tanulsága egy zárszámadásnak, ha nem ez? Tehát ha ezt a zárszámadást ebben a formában önök elfogadják... Én is a felháborodásom után erre a szintre jutottam, hogy persze, ellenzék padsoraiból én nem tilthatom meg azt, hogy önök egy öngólt rúgjanak, mert nem az én dolgom.
A másik, amire utalni szeretnék, az az, hogy mindig arról van szó, hogy itt nyolc év alatt milyen szörnyű dolgok történtek. Valóban szörnyű dolgok történtek. Csak kérem szépen, a folyamat nem az utolsó nyolc évben indult el. A folyamat elindult akkor, amikor elhittük a Nemzeti Banknak és a külföldi tanácsadóknak azt, hogy nincs pénz, nem tudunk semmit sem finanszírozni, be kell hozni a külföldi tőkét, mert ez altruista tőke, persze, ez jótékonykodni jön ide, milyen jót fog tenni ennek az országnak, és elkezdtük eladni már az Antall-kormánynál a teljes élelmiszeripart és élelmiszer-ipari feldolgozóipart, amivel mindjárt a parasztságot is elintéztük rendesen. A folyamat itt indult el.
Aki ezt a folyamatot figyelte, és nem kellett hozzá közgazdasági diploma, hanem ha értelmes, gondolkodó ember figyelte, hogy mi indul itt el az Antall-kormány idején, mi folytatódik a Horn-kormány idején, annak rá kellett jönnie arra, hogy ez az ország törvényszerűen igen rövid időn belül abba a helyzetbe kerül, amiben ma van. Miért? Mert mi is történt, kérem szépen? Elkótyavetyéltük a nemzet vagyonát, de amikor a nemzet vagyonát így fogalmazom meg, akkor elkótyavetyéltük a termelőeszközeink javát. A termelőeszközeink elkótyavetyélésével együtt elkótyavetyéltük a belső és a külső piacunkat. Ezenfelül a Nemzeti Bank jóvoltából, a tanácsadók jóvoltából és talán most ma már az Európai Unió jóvoltából is ott tartunk, hogy a saját pénzünk fölött sem mi rendelkezünk. Na, ezt az állapotot hívják gyarmati sorsnak, kérem szépen.
Azaz mit akarok én mondani? Már az első mondat nem igaz tulajdonképpen, ami ide le van írva a részletes indokolásban, illetve az általános indokolásban, amely a Lehman Brothers bankház összeomlására hivatkozik. Kérem szépen, már ez nem igaz, mert ez egy folyamat. Az, hogy a Lehman Brothers bankház tönkrement, és ezzel kvázi elindult egy pénzügyi-gazdasági világválság, pénzügyi oldalról egy gazdasági világválság, ez nálunk csak annyit tett meg, hogy fölgyorsította az agonizálás állapotát. Ez az ország a padlón volt már 2007-ben, 2008-ban is. Vajon mitől támadt volna föl 2009-ben, akkor is, ha nincs gazdasági válság? Ezt is világosan el kell mondani, kérem szépen, hogy ez egy folyamat végeredménye, egy teljesen tévesen elindított gazdaságpolitikának a végterméke. Pontosan önöknek ezt el kell mondani, hiszen önök mondják azt, hogy meg kell változtatni a rossz gazdaságpolitikát, meg kell változtatni különböző dolgokat, amelyek az önrendelkezésünket csorbítják. Ezért olyan fontos az, hogy önök ne ilyen anyagot terjesszenek be, amikor a 2009-es zárszámadásról van szó.
Aztán azt kell mondanom, hogy van még egypár olyan érdekes adat, bár én nem akarok belemenni számszerűségekbe, hiszen a számszerűségekben sem lehetünk biztosak; hát mit tudom én, hogy az igaz-e vagy nem igaz. Önök azt írják itt többek között például, hogy összességében a külső egyensúly 2008-hoz képest igen jelentősen, 7,9 milliárd euróval javult, így a külső finanszírozási képesség a GDP 1,6 százalékát tette ki. Megszűnt az ikerdeficittel jellemezhető állapot, ragyogó. De kérem szépen, ez pontosan annak az egész rendszernek, ami a folyamatában felépült, annak az összeomlása. Ha maguk ennek örülnek, akkor ezzel is azt igazolják, hogy ez egy folyamat.
(15.30)
Amivel nem akarom én menteni a szocialistákat, mert természetesen az utolsó nyolc évben ez a folyamat felgyorsult. De tudják miért? Ez olyan, mint a szabadesés: 0,5gt2, a t az idő. Hát persze, hogy az utolsó időszakban leggyorsabb a hanyatlás. Ezzel, még egyszer mondom, nem akarom mentegetni őket, hiszen ezt valamennyi kormánynak, amely eddig hatalmon volt, fel kellett volna ismernie. Nem kellett hozzá különös képesség, kérem, hogy valaki ilyesmit fölismerjen.
Aztán arról írnak itt például, hogy a 10 százalékot meghaladta a munkanélküliségi ráta. Kérem szépen, azt önök is tudják, hogy ez nem igaz. Lehet, hogy az Európai Unió előírja, hogyan kell nyilvántartani a munkanélküliséget, ezt nem vitatom, lehet, hogy ez egy központi előírás, és ez ragyogó, csak akkor valahogy az Európai Unióban másképp mennek a dolgok, mint nálunk. Nálunk ugyanis úgy mennek a dolgok, hogy évről évre nem lehet csak azokat figyelembe venni, akik regisztrált munkanélküliek. Mert az, hogy itt nőtt most 1 vagy 2 százalékkal a munkanélküliség e szerint a mutató szerint, ez csak azt jelenti, hogy kevesebben tudtak elhelyezkedni a nyilvántartott munkavállalók közül, mint ahányan bekerültek. Na de kérem, azt is tudjuk, hányszor elmondták, hát az önök főnöke, a miniszterelnök úr is elmondta: itt legalább másfél millió ember nem dolgozik, aki munkaképes volna. Akkor miért beszélünk, miért mondjuk mi azt, hogy 10 százalékos a munkanélküliségi ráta? Akkor mondjuk azt, hogy az európai mutató szerint ennyi, de sajnos Magyarországon legalább másfél millió munkaképes ember nem dolgozik, és nem azért nem dolgozik ezeknek a zöme, mert nem akar dolgozni, hanem azért, mert az a folyamat, amit említettem, idevezetett, hogy nincs munkalehetősége. Erre mondta itt Gyurcsány úr, hogy ki lehet menni. Ugye? Na de hát nem ez a megoldás.
Aztán egy szót nem beszélnek arról, hogy ráadásul ezt az egész folyamatot - most már beleértve a gazdasági válságot is - nem akarta a szocialista kormány észrevenni. Hát nem akarták tudomásul venni, Gyurcsány úr kifejtette azt, hogy bennünket a gazdasági világválság nem érint. Sőt, a miniszterei arról beszéltek, hogy dübörög a gazdaság. Aztán megint, hogy Gyurcsányt idézzem, azt mondta: erős a magyar gazdaság, és nagy a jólét. Hát miért nem beszélnek önök erről? Önök előadnak egy olyan előterjesztést, amiből az derül ki, hogy minden úgy jó, ahogyan azt Bajnai úr csinálta? Hát akkor mit vitattak? Na, hát ezek az öngólok, kérem szépen.
Aztán azt mondjuk, hogy a folyó fizetési mérleg javulása. Igen, hát ez ugyanaz: ezek nem eredmények. Ha szabad azt mondanom, ez tulajdonképpen baj, hogy így változott a folyó fizetési mérleg, mert ez is a magyar gazdaság haldoklását mutatja. Tehát tele vagyunk ilyen adatokkal és ehhez hasonló dolgokkal.
Aztán muszáj valamit mondanom arról is, amit a Fidesz-KDNP-frakció általam igen tisztelt európai képviselő asszonya felvetett. Kérem tisztelettel, az eredendő bűnökről beszélni kell. Minden olyan alkalmat minden szakembernek meg kell ragadnia, amikor szóvá teheti azt, hogy tulajdonképpen az államháztartás összes szabálya húsz éve mozdulatlan, és hogy nincs államszámviteli törvény, és el kell mondania egy szakembernek minden alkalommal, amikor költségvetésről van szó, hogy ez tarthatatlan állapot. Elmondhatjuk, mert el kell mondanunk, de ennek a megoldása mindig a hatalmon lévők dolga, tetszik tudni.
Aztán az ÁSZ-jelentéshez is hadd mondjak néhány mondatot! Az ÁSZ tulajdonképpen gyönyörűen megismétli mindazt, ami a költségvetési beszámolóban le van írva. Tulajdonképpen megerősíti, igazándiból nem is nagyon minősíti, elmondja, hogy ő mit csinált, felhívja azokra a figyelmet, amikről ő már elmondta, hogy azok a tervszámok nem fognak bejönni, slussz. Kérem szépen, az ÁSZ-t azért találták ki, hogy egy ilyen fontos grémiumot - állítólag fontos grémiumot -, mint az Országgyűlés, amely törvényeket alkot, és amely gyakorlatilag megadja az ország működésének a kereteit, tájékoztassa arról, hogy amikor véleményt alkot, amikor szavaz, akkor tudja, hogy miről szavaz, milyen vélemények és milyen tények, valódi tények alapján. Mert ugye: ne csak az igazat, a valódit is mondd! - hogy József Attilát is idézzem befejezésül.
Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés