DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy jóval 15 percen belül maradok, és nem terhelem önöket feleslegesen.

Először a frakcióvezető úr korábbi hozzászólására reagálnék. Nagyon szép és nagyon korrekt dolog volt öntől, hogy mintegy a megbízás nélküli ügyvitel keretében megvédte a magyar ügyvédeket, könyvvizsgálókat, jogtanácsosokat. Egy szóval nem mondtuk azt, frakcióvezető úr, hogy minden ügyvéd, minden könyvvizsgáló vagy minden jogtanácsos korrupt lenne, tehát nem általánosítunk. Viszont az elmúlt húsz év bőven adott nekünk okot a gyanakvásra. Nincsenek előítéleteink, legfeljebb nagyon rossz tapasztalataink, de ezen rossz tapasztalatok ellenére sem gondoljuk azt, hogy mindenki ebből a hivatásrendből vagy hivatásrétegből gazember lenne.

Viszont fölhívnám arra a szíves figyelmüket, hogy igazából egy már lerágott csonton rágódunk, hiszen föl nem tudom fogni, hogy az 50 millió forintos értékhatár, a jelenlegi szabályok miért nem elegendőek a tisztelt kormánytöbbség számára. 50 millió forintos megbízási díjért Hódmezővásárhelytől Kőszegig, Soprontól Záhonyig igen tekintélyes mennyiségű és kiváló minőségű ügyvédi, jogtanácsosi vagy jogi szolgáltató jellegű munkát lehet elvégezni, akár személy, akár szervezet végzi el ezt a tevékenységet. Tehát úgy hiszem, hogy ezek a keretek bőven elegendőek.

Nem értem, ha önök számára ez annyira fontos volt, akkor miért nem terjesztették elő a nyári ülésszak idején, amikor 88 szakaszát is módosította a parlament a Kbt.-nek. Számomra egy kissé érdekes, hogy az önkormányzati választások utánra időzítették, ennek akkor bőven a nyári ülésszak idején lett volna itt a helye, és akkor megvitathattuk volna.

És a tisztelt frakcióvezető úr szíves figyelmébe ajánlanám azt is, illetőleg kérném öntől nagy tisztelettel, hogy ne vonja kétségbe a Jobbik-frakció tagjainak nemzeti elkötelezettségét, hiszen akár a közbeszerzési törvény módosításáról volt szó, amit egyébként, emlékeztetem rá, hogy támogattunk a nyári ülésszak végén, akár más jellegű kérdésekről van szó, a nemzeti érdekeket következetesen képviseljük. A Jobbik a közbeszerzési szakterület kapcsán is elkötelezett híve a nemzeti protekcionizmusnak, és minden ilyen törekvést lelkesen támogat, melléáll, feltéve, ha azt valóban támogatásra érdemesnek tartjuk.

Tehát az 50 milliós értékhatár bőven rendezi ezt a kérdést. Nem gondolom azt, hogy meg kellene javítani azt, ami már most jó. Kivételesen ez jó, valószínűleg önök is annak találták a nyáron, tehát nyugodtan ez a kipróbált jogintézmény, a mostani kivételi szabály a már előbb hivatkozott 243. § c) pontjával minden szempontból szolgálja a célokat. Tehát önök már egy megoldott problémát akarnak még egyszer megoldani, ami számomra érthetetlen.

A tisztelt előterjesztőnek annyiban reagálnék kettővel vagy hárommal korábbi felszólalására, ami némileg talán túlmutat a mostani vita keretein, hogy az elszámoltatás, egyelőre úgy látom, csak az alsó és a középső kategóriára akar kiterjedni. Nem akarom kétségbe vonni az ön munkáját, hiszen nem akarok előítélettel élni, kíváncsi vagyok, hogy mire jutnak az elszámoltatással. De nekem legalábbis úgy tűnik, hogy a nagy halak zavartalanul tovább úszkálnak.

És tisztelt Papcsák képviselőtársam, személyes véleményemet hadd osszam meg önnel: én akkor fogok hinni a Fidesz-KDNP elszámoltatásában, valós elszámoltatásában, ha az elmúlt nyolc év miniszterelnökei és miniszterei közül számos politikust ítélnek jogerősen hosszú időre végrehajtandó szabadságvesztésre. Akkor valóban megvalósult Magyarországon az elszámoltatás. Tehát ha mondjuk, ha a Kaptár 5 című filmet nem Milla Jovovichcsal a főszerepben, hanem több MSZP-SZDSZ-politikussal a főszerepben fogják leforgatni, akkor valóban úgy gondolom, hogy ez a munka sikeres volt, addig viszont erős kétségeim vannak.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu