DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nincs annál nagyobb dráma, tragédia az ember életében, mint amikor a gyermekét betegség, ráadásul ilyen súlyos betegség éri. Fel se fogható az a fájdalom, amivel ennek a családnak évtizedek óta együtt kell élnie. Magam is úgy tartom, hogy a sérült gyermeket nevelő családoknak az állam részéről a lehető legnagyobb támogatást kell biztosítani.

Az ön által ismertetett eset a bíróság által 2007-ben hozott ítélete folytán egy korábban kártalanított személy családjának nem vagyoni kártérítési igényének elutasítása és az ebből eredő perköltség magas összege, amelynek megfizetésére egy amúgy is nehéz anyagi körülmények között élő család lett kötelezve. A polgári peres eljárásban valamely peres félnek a bíróság által megállapításra kerülő perköltség egésze vagy egy része alól történő mentesítésére vannak lehetőségek a hatályos jogrendszerben. A bíróság által megítélt perköltséget az állam utólag elengedni nem tudja, lévén az alkotmány alapján a bíróság a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól független és elkülönült.

Annak megítélése, hogy nehéz anyagi helyzete folytán a károsult család a neki már korábban megítélt kártalanítás mellett jogosult lehet-e valamilyen anyagi segítségnyújtásra, a konkrét tények ismeretében kérelemre egyedi esetben dönthető el. Amennyiben jelen esetben a család nehéz anyagi körülményei a károsodott gyermek ellátását veszélyeztetik, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az egészségbiztosító a biztosítottat méltányosságból segélyben részesítse.

Képviselő úr azon kérdésére, hogy a jövőben a hasonló helyzetbe került családoknak milyen lehetőségeik vannak, engedje meg, hogy röviden ismertessem, a jelenleg hatályos jogszabályok hogyan rendelkeznek az állam általi kártalanítás lehetőségéről. Az egészségügyről szóló törvény alapján az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigények polgári peres eljárás keretei között érvényesíthetők. A polgári törvénykönyv teljes kártérítést ír elő. A kár megtérítése pedig nemcsak egy összegben, hanem - amennyiben az ügy jellege indokolja - járadék formájában is megállapítható. A hatályos jogi szabályozás tehát lehetőséget biztosít arra, hogy az említettekhez hasonló esetekben sor kerülhessen a károsultak kárának a körülményekhez igazodó, megfelelő mértékű és gyakoriságú megtérítésére. Emellett a minisztérium felveszi a kapcsolatot az érintett családdal, és amennyiben jogi lehetőség van rá, minden törvényes segítséget meg fogunk adni számukra.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu