DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt a nagy tavaszi, nyári törvényhozási hadjárat után újra a kormánytöbbség cinizmusával kerültünk szembe. Természetesen azokból az érvekből, amiket Papcsák képviselőtársam elmondott, egy szó sem igaz. Azok az érvek, amelyek ennek a törvényjavaslatnak az indokául fel lettek hozva, arcátlan, cinikus érvek. Ezt pontosan tudják önök is.
Menjünk sorban! Először is nézzük meg világosan, hogy mi a szerepe a közbeszerzésnek, a közbeszerzési eljárásnak akkor, amikor jogi szolgáltatásokról van szó. Önök pontosan tudják, sőt Papcsák képviselőtársam tudja a leginkább, hogy az elmúlt évek különböző botrányos ügyei - Budapest Airport, BKV, sorolhatjuk tovább -, ezeknek az ügyeknek a középpontjában pontosan jogi szolgáltatások álltak, hogy az elmúlt évek különböző korrupciógyanús ügyei pontosan azt fedezték nagyon sokszor, hogy jogi szolgáltatásokon, ügyvédi irodákon keresztül próbáltak meg közpénzeket kitalicskázni.
(20.00)
Ráadásul pontosan az elmúlt évek botrányai világítanak rá arra, hogy az eddigi és most az önök által kiselejtezni kívánt szabály sem elégséges. Az elmúlt évek botrányos ügyei pontosan arra mutattak rá, hogy amikor különböző köztulajdonban álló cégek, közhatalmi szervek ügyvédi irodákkal állapodnak meg, akkor éppen az önök által a törvényjavaslat indokául felhozott érvek - a bizalmi elv, nem sorolom tovább - szolgálnak alapul arra, hogy valójában ügyvédi irodákon keresztül túlszámlázzanak, közbeszerzési értékhatár alatt kötnek olyan szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan szükségtelenek egy minisztérium, szükségtelenek például egy közlekedési vállalat számára, és csak arra jók, hogy tulajdonképpen egy meghatározott klientúrát hizlaljanak. Arról van szó, hogy amennyiben - azt kell mondjam - ezt a pici féket, amelyet jelenleg a közbeszerzési törvény hatályon kívül helyezni kívánt passzusa jelent, ezt is meg akarják semmisíteni, akkor gyakorlatilag korlátlan tér nyílik arra, hogy jogi szolgáltatásokon keresztül közhatalmi szervek, köztulajdonban álló cégek az éppen aktuális többség klientúráját hizlalják dagadtra.
Miért állítom azt, hogy ráadásul nem is tipikus jogi szolgáltatásokról van szó? Nézzük meg, hogy milyen összegekről beszélünk! A közösségi értékhatár, amely fölött a jelenleg hatályos szabályok alapján le kell folytatni a közbeszerzési eljárást, 193 euró. Ha megnézzük, hogy a hatályos közbeszerzési törvény 38. §-a alapján milyen típusú, tipikusan ügyvédi ügyletekről van szó, akkor azt látjuk, ahogyan a képviselőtársam is utalt már rá, hogy általában véve nagyjából, ha havi átalánydíjazásról beszélünk, nagyjából 1 millió forint értékű havi átalánydíjazás, ha sikerdíjról van szó, akkor körülbelül 50 milliós sikerdíj az, ami fennforog. Ha éves szintre kivetítjük a havi átalánydíjazást, akkor is elmondhatjuk bátran, és ha a sikerdíj összegét nézzük, akkor is, hogy nem a tipikus ügyvédi megbízási szerződésekkel állunk szemben. Itt ez a közösségi értékhatár már eleve olyan magasan van megszabva, hogy az feltehetően nem tipikus jogvitákban, nem tipikus jogi tanácsadást igénylő helyzetekre alkalmazható.
Miért állítom azt, hogy az önök érvei teljességgel tarthatatlanok és cinikusak? Önök azt mondják, hogy ez a törvényjavaslat azért érett meg a kikukázásra, merthogy ütközik a szabad ügyvédválasztás elvével. De hát miről van szó? Nem kívánom megismételni, amit Apáti képviselőtársam az imént már elmondott, na de hát ébresztő! Itt nem arról van szó, hogy ebben az esetben magánembereket megfoszt a jogszabály attól, hogy maguknak ügyvédet válasszanak. Amikor közbeszerzésről beszélünk, akkor tipikusan az államról, önkormányzatról vagy valamilyen formában közpénzekkel gazdálkodó szervezetekről van szó. Senki nem korlátozza az ügyvédválasztás szabadságát. Arról van szó, hogy amikor a mi adóforintjainkból próbálnak meg valakik ügyvédet felfogadni, amikor közhatalmi jogkörökkel felruházott szervek próbálnak jogi irodákat felfogadni, akkor egész egyszerűen az ügyvédválasztás menetrendjét, ha úgy tetszik, szabályozza a közbeszerzési törvény. Ezt kívánja a közpénzek gondos felhasználása, ezt kívánja az átláthatóság.
Ha önök komolyan gondolnák azt, bár most már jelentős kétségeim vannak ezzel kapcsolatban, hogy az oligarchákat száműzni kívánják a politikából, ha önök komolyan gondolnák azt, hogy nem pusztán csak az elmúlt bukott kurzus korifeusait kívánják elszámoltatni, hanem valóban mélyen megvetik azokat az ügyleteket, amelyek mondjuk, a BKV körül kerekedtek, akkor nem tennének ilyen törvényjavaslatokat.
A másik: önök itt az indoklásban hivatkoznak arra, hogy a közbeszerzési eljárás adott esetben mindenféle anomáliákat okoz a polgári perrendtartás kapcsán; azt hiszem, Vejkey képviselőtársam külön most hivatkozott is erre, ha nem ő, akkor valaki más a kormányoldalról, hogy a határidők megtartása szempontjából aggályos a közbeszerzési eljárás alkalmazása. Álljunk meg itt egy szóra! Megint csak arról van szó, hogy itt nem akármilyen szervezetek kívánnak jogi irodákat meghatalmazni. Gondolom, Lázár képviselőtársam is meg tudja erősíteni, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata, gondolom, rendelkezik jogtanácsossal és egy jegyzővel. A Budapesti Közlekedési Vállalat is rendelkezett vagy rendelkezik jogi főosztállyal. Mind-mind olyan intézményekről van szó, amelyeknek vannak jogászaik. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem volt nekik!) Kinek nem volt? (Közbeszólások a Fidesz soraiból: A BKV-nak!) A BKV-nak... (Zaj. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés