DR. SZÓCSKA MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést. Ez egy olyan ügy, amit sürgősen kezelnünk kell, és a látókörünkben van. Ahogy azt ön is említette, az Országos Mentőszolgálat utolsó mentőgépkocsi-beszerzésére vonatkozó ötéves keretszerződés aláírására 2003 decemberében került sor, és 2007. december 31-éig biztosított lehetőséget ez a szerződés új gépkocsik beszerzésére.
Sajnálatosnak mondható, hogy 2008. január 1-je óta, három éve új mentőautó megrendelésére nem került sor. Sőt, semmi érdemi előkészületet nem találtunk mi, hogy ezt a problémát kezeljük, így a gépkocsipark ismét elöregedett; megint nagy tömegben elöregedett gépkocsikról van szó, ami egyszerre okoz gondot számunkra, és a javításra váró gépkocsik, amik ideiglenesen kiesnek, tovább rontják a biztonságos működtetés feltételeit.
A mentőszolgálat élére 2010. szeptember 15-én kinevezett főigazgatótól friss kimutatást kértünk a mentőgépkocsipark jelenlegi állapotáról. 600-800 ezer kilométert futó munkaeszközökről van szó, amivel az állampolgárokat szállítják, és amivel a mentősök dolgoznak. Mi is úgy értesültünk, hogy 150 mentőgépkocsi beszerzésére van szükség annak érdekében, hogy a futó gépkocsipark biztonságosan üzemeltethető legyen. Amint említettem tehát, ez munkaeszköz. A szállított betegek és munkatársaink, a mentős bajtársak biztonsága múlik ezen, úgyhogy szakmailag és erkölcsi szempontból is megengedhetetlennek tartjuk, hogy ez az állapot bekövetkezett, és jelenleg már dolgozunk azon az előterjesztésen, ami a prioritások átrendezésével akár, de még ebben az évben orvosolja ezt a helyzetet, és a beszerzésre készülünk. (Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés