DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Nagyon kis türelmet szeretnék kérni a gazdáktól, a gazdatársaktól és képviselő úrtól is. Az ütemezés szerint november 1-jére készülünk el a bérleti szerződések áttekintésével. Ekkor pontosan fogjuk tudni, hogy hol, milyen földet kik bérelnek, és milyen feltételekkel. Tehát kell egy teljes áttekintés ahhoz, hogy a szükséges lépéseket meg tudjuk tervezni. November 1-jét tudom mondani, amikorra képünk lesz arról, hogy hogyan is néznek ki ezek a bérleti szerződések.
Kétféle megoldás van a helyzet orvoslására, amit képviselő úr is jelzett: vagy megfizetik azok, akik használják, a régióban kialakult piaci bérleti díjat - merthogy a közjó szempontjából mérhetetlen az a teljesítmény, amit nyújtanak, tehát nem nyújtanak a közjó szempontjából mérhető teljesítményt -, vagy pedig visszakerül az államhoz ez a földterület, és a bérleti jogot a családoknak fogjuk adni, akik vagy fiatal párokként letelepedni és gazdálkodni akarnak, s vállalják, hogy gyermekeket világra hoznak - ezt neveznénk demográfiai földprogramnak -, vagy közvetlenül a most ott gazdálkodó családoknak fogjuk ezeket az állami földeket a közjó mentén bérletbe adni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés