DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy Göndör István képviselőtársam a lényegre tapintott, ugyanis itt egy visszaszámlálásból adódott ez a 40 napos kihirdetési-átfutási idő, és noha az előterjesztő itt van a teremben (Rogán Antal felé:), láthatóan nem a hozzászólásokkal foglalkozik, hanem a mellette ülő képviselőtársával beszélget, ami persze az ülésvezetést abszolút nem kell hogy zavarja, én próbálom magamra irányítani Rogán elnök úr figyelmét, ami persze teljesen felesleges, mert ezt a vitát egyszer már lefolytattuk a gazdasági bizottságban.

Tehát nem arról van szó, hogy a parlamentnek mennyi ideje van, hanem hogy mennyi idejük van a felkészülésre azoknak, akiket érint ez az adóváltozás. És hogyha a Fidesz korábbi ígéreteinek megfelelően nagyarányú adócsökkentésről lenne szó, akkor nem lenne szükség sem 40 napos, sem 45 napos felkészülési időre, mert az azonnal hatályba léptethető, mármint az adócsökkentés, erre már volt példa. Tehát nincsenek jó érzéseim a tekintetben, hogy a kihirdetés körül ekkora gondolkodás folyik, mert arra utal, hogy nem adócsökkentésről, hanem várhatóan inkább adónövelésről van szó, ami alapvetően egy szociáldemokrata gondolat, tehát ez volt a jobboldaliság és a baloldaliság közötti fő különbség. A jobboldaliak azt mondták, hogy legyenek alacsony adók, működjön a piacgazdaság, a szocdemek meg azt mondták, hogy a gazdagok fizessenek be több adót, több szociális ellátást lehessen biztosítani.

Tehát én azt hiszem, hogy ha a jobb- és baloldali szerepeket tekintjük, akkor kezd rátalálni a Fidesz a sajátos jobboldali szerepére, kevesebb adót akar beszedni a tehetősebbektől, és ezzel összefüggésben kevesebb juttatást kíván biztosítani az állampolgároknak, akiknek azért fel kell készülni erre. Tehát én úgy gondolom, hogy egy kényszermegoldás ez a 40 nap, és kár lenne rendszerbe állítani.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu