DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán a Jobbik-frakció álláspontját szeretném összefoglalni, de igazából ez sok tekintetben közösséget mutat azokkal a kritikai álláspontokkal, amelyeket az ellenzék eddig már megfogalmazott. És ezt nem abból a pozícióból tesszük, azt hiszem, senki nem vádolhat minket azzal, hogy mi egy gyékényen árulunk az elmúlt nyolc év országpusztításáért felelős MSZP-vel, de vannak olyan gondolati fonalak, amelyek közösek; vannak olyanok, amelyek nem, és vannak olyanok, amelyek kifejezetten általunk sem elfogadhatóak, amelyeket az MSZP álláspontja felvezetett, de igazából nem az a feladatom, hogy az MSZP álláspontját kritizáljam, hála istennek, nem ők vannak kormányon. Tehát nézzük meg, hogy ez a törvényjavaslat előttünk az alkotmánymódosításról ebben a formájában valóban alkalmas-e arra, hogy a tisztelt Ház ezt most felelősen megtárgyalja.

Az alkotmányozási kényszerről már a kisebbségi álláspont ismertetése során szóltam, annak szükségessége vagy fenn nem állása tárgyában határozott álláspontunk van. Egyébként a Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az egyetlen olyan párt az országgyűlési választáson, amely külön szólt a jogalkotási feladatról, illetve kényszerről. Egyetlenegy jogalkotási kényszer van ebben az ügyben, aminek el tudjuk fogadni az indokoltságát, mégpedig az, hogy a jogalkotási törvényt az Alkotmánybíróság valóban hatályon kívül helyezte idén december 31-ei határidővel, tehát egy szükséges és a legfontosabb törvényhozási feladat most valóban az, hogy egy olyan eljárási rendet alkossunk meg közösen, amelyben a népakarat kifejezéseképpen ideült képviselők és a képviselők jóvoltából megválasztott állami szervek képviselői olyan döntéseket tudnak hozni, amelyek valóban megfelelően tükrözik azokat a szándékokat, amelyeket a választók megfogalmaznak, amelyek a nemzet érdekét szolgálják. Mert igazából a nemzet érdekének a szolgálata és a nemzeti értékek védelme az a két szempont, amelyet a jogalkotási törvény és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás tárgyában nekünk meg kell vizsgálnunk.

Tehát azért vagyok igazából szomorú, és azért érzem hiányosnak a mai vitát - ahogy már utaltam erre a kisebbségi vélemény elmondásakor -, mert egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben, hogy érdemi vitát folytassunk a jogalkotási kérdésekről, magyarul, hogy milyen nagyon fontos, mi lesz az a gerincjogszabály, amelynek a mentén megalkothatja akár az Országgyűlés majd a törvényeit, akár a kormány a rendeleteit, a miniszterelnök a rendeleteit, a miniszterek a rendeleteiket, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a rendeleteit és a helyi önkormányzatok.

(10.40)

Különösen ha ez utóbbira gondolok, éppen elég problémákat okozott a helyi önkormányzatok életében az, hogy egyrészt a törvényességi felügyeletet az előző kormányzat időszakában súlyos alkotmányjogi zavart okozva felfüggesztették, megszüntették. Ezt a másfél éves hiátust sikerült hamar pótolni, illetve helyreállítani, azonban gondoljuk bele magunkat egy pillanatra a most újonnan megválasztott önkormányzatok helyébe, akik igazából egy jogbizonytalan helyzetben találják magukat, hiszen tervezik a jövőt az önkormányzatokban, tervezik a sarokpontos döntéshozatalokat a szintén helyben sok tekintetben rossz irányba ment helyi közösségek sorsának a megfordítása érdekében, és ehhez nincs előttük egy világos jogalkotási jogszabály, tervezet vagy javaslat, hogy minek mentén kellene nekik már előzetesen gondolkodni a jövő évi jogalkotási program tárgyában. Tehát ez a legfontosabb hiány.

Most a legőszintébben annyit tudnánk javasolni, hogy ennek a javaslatnak ne folytassuk le végig a tárgyalását, hanem az általános vita szakaszában maradjon ez az előterjesztés, mindaddig, amíg a jogalkotási törvényre vonatkozó konkrét, tételes normajavaslat nincs előttünk, hiszen másként felelős jogalkotóként nem is lehet eljárni. Senki nem gondolhatja komolyan azt, hogy mi most a jogalkotási törvény pótlásával kapcsolatos hatáskörben az első négy - vagy öt, sőt hat - paragrafus tekintetében hozzunk egy olyan döntést, amelyről nem tudjuk, hogy mögötte valójában milyen törvényi keret fogja kirajzolni a jogszabályok valós hierarchiáját, most még nem tudjuk, hogy milyen eljárási rendben, milyen előzetes társadalmi egyeztetéssel, milyen szükségességi körben merülhet fel a jogalkotás kérdése, hogyan alakul, mondjuk, a kétharmados törvények kérdése. Egyáltalán a kétharmadosság intézményét, úgy, ahogy van, lehet, hogy felül kell vizsgálni, hiszen most kialakult egy olyan hatalmi struktúra, amely a kétharmados törvények rendszerét tulajdonképpen felülírta. Ezért nyilván nem lehet hibáztatni önmagában a kormánytöbbséget, ők megkapták a felhatalmazást, amely meghaladta a kétharmados többséget, viszont az egész magyar alkotmányossági rendszert úgy alakították ki, a minősített többséget, az alkotmányozáshoz szükséges és a sarkalatos törvények meghozatalához szükséges kétharmados többséget úgy alkotta meg annak idején az 1989-90-es parlament, hogy akkor azt vélelmezte, hogy olyan kiegyensúlyozott erőviszonyok lesznek, hogy a kétharmados törvényalkotáshoz mindenképpen kell majd az ellenzék valamilyen szintű egyetértése, vagy legalábbis egy meghatározó véleménybefolyást tud a saját hatáskörében ellenzéki pozícióból adni.

Számomra mint ellenzéki képviselő számára, de a Jobbik számára is az a legfontosabb kérdés, hogy akar-e, mer-e választ adni a kormánytöbbség erre a helyzetre. Mégpedig úgy, hogy a modell még akár abba az irányba is el tudna mozdulni, hogy az olyan sarokponti törvények megalkotásánál, amelyeket eddig kiemelt jogállami intézmények szabályozóinak tekintettünk - gondolunk itt a legalapvetőbb intézmények megválasztásának a szabályrendszerére, vagy a legkiemeltebb, mondjuk, a helyi önkormányzatokról szóló törvényekre, illetve az alkotmányozás kérdéskörére -, ezeket adott esetben igenis négyötödös kategóriába el kellene mozdítani. Hiszen ez biztosítaná a nemzeti együttműködés rendszeréből fakadó szükségszerűséget, ha valóban nem azt a jövőképet akarja a kormánytöbbség biztosítani a magyar választók azon nem kevés részének, akik a patkó másik oldalán, a patkó kisebbik részén ülnek, és akik nem vitatható módon - különösen a Jobbik-frakció mögötti felhatalmazó választópolgárok - nagyon komoly nemzeti jövőképpel rendelkeznek. Minket azért küldtek ide az Országgyűlésbe, hogy ne csak díszletei legyünk a jogalkotási folyamatoknak, hanem adott esetben legalább hatóképes alakítói. Erre jelen pillanatban nem kapunk választ, ezért nem tudunk felelősen álláspontot kialakítani. Ami a mostani előterjesztés vázaiból kitűnik, az az irányát tekintve alapvetően nem tekinthető rossznak. De, mondom, a mögöttes részletszabályok tömegeinek a hiánya okán nem tudjuk, hogy mi a kormányzat víziója a jogalkotás valós tartalmáról, ebből fakadóan ezt a vitát most nem is tudjuk sajnos érdemben lefolytatni.

Áttérnék a másik kategóriára. Bocsánat, azt még mindenképpen el kell mondani, hogy az előterjesztő általános indokolása is úgy szól, hogy amikor behivatkozza az Alkotmánybíróság határozatát, mint egy, a jogalkotási kényszert megteremtő döntést, akkor szó szerint úgy fogalmaz, hogy ennek megfelelően az új jogalkotási törvény megalkotásával egyidejűleg az alkotmány módosítása is szükségessé vált. Egyszerűen nem is értem, hogy a saját előterjesztői indokolását is tulajdonképpen miért írja felül a kormánytöbbség most azzal, hogy egymástól elszakítva kell ezeket a javaslatokat megvizsgálnunk. Államtitkár úr a tegnapi ülésen megnyugtatott, hogy már elkészült a javaslat, és a jövő héten beterjesztik, csak hát mégsem együtt történt meg. S egy eljárásjogi kérdésben, akár a büntetőeljárásban is - ezt nagyon jól tudjuk, gyakorló ügyvédként és jogvédőként én is tudom - sokszor sokkal nagyobb a jelentősége az eljárásjogi korrektségnek és tisztességnek; az érdemi döntéshozatal mérlegelési folyamatában már kevésbé tud az ember a bíró álláspontjára ráhatni, viszont az eljárásjogi szabályrendszer betartása a rendőrség, ügyészség, bíróság részéről sokkal komolyabb garanciát biztosít. Azt gondolom, a kormánytöbbségnek a törvényhozásban is kínosan kellene ügyelnie arra, hogy az eljárási szabályokat tartsa és tartassa be, de ez itt sajnos nem történt meg, ezért nem kerülünk abba a helyzetbe, hogy felelős döntést hozzunk, illetve felelős álláspontot alakítsunk ki. Emellett - még egyszer mondom - az az irány, amit a módosítás felvázol, alapvetően nem mondható rossznak vagy helytelennek.

A másik alkotmányos jogintézményt érintő módosítási rész - amit az alkotmánymódosítás indokol - az ügyészség jogállása. Azt gondolom, hogy itt valóban nagyon komoly kritikát kell megfogalmaznunk, hiszen nagyon komoly változást jelentene ez az alkotmánymódosítás az ügyészség életében. Az ügyészség egy hierarchikus szervezet. Ez egy történeti intézmény, amelynek előzményei vannak. Varga képviselőtársam szépen végigelemezte a történeti előzményt. Az 1871-es ügyészségi törvény annak idején valóban az igazságügy-miniszter felügyelete alá rendelte az ügyészség működését, aztán ezzel a nyolc évtizedes hagyománnyal éppen egyébként a sztálini alkotmány szakított, azonban ez az intézmény azóta töretlenül létezik, bár a legfőbb ügyész és az ügyészi szervezet működésével kapcsolatban éppen a kommunizmus időszakában is akár hihetetlenül komoly és teljesen alapos kritikákat fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen az állam, illetve az állampárt akaratának a végrehajtó eszközévé silányult. Sajnos azonban azt kell mondani, hogy ennek az utóbbi években is láttuk-látjuk a példáját - ugye, ezt nem tudjuk most bizonyítani - az ügyészi teljesítményekből, főleg ha a 2006 őszi ügyészi működésre gondolunk, amikor a megtorlási eljárásokban az ügyészek sajnos bizony vezető szerepet vittek azokkal az előterjesztésekkel, amelyek során olyan esetekben kezdeményeztek tömegesen előzetes letartóztatást, amelyek az akkor hatályos büntető anyagi-eljárási jogszabályokkal ellentétesek voltak, törvénysértők voltak, de ezért a mai napig egyetlen ügyészt semmilyen joghátrány nem ért. És ez egy hierarchikus szervezet, tehát a legfőbb ügyésznek igenis van ráhatása arra, hogy milyen irányban működik az ügyészi szervezet. És mi az ügyészi szervezet lényege? A nyomozásfelügyelet, vádemelés, vádképviselet, a közigazgatás törvényességi felügyelete. Tehát nagyon komoly, döntő garanciális szerepe van annak, hogy az ügyészség milyen irányban működik. A legfőbb ügyész szerepének a megváltoztatása ezért fokozott figyelmet kell hogy érdemeljen egy jogállami keretek között működő államban.

Az előterjesztésnek az a legaggasztóbb része, ami nincs benne, mégpedig az, hogy az ügyészségi jogállásról szóló törvénymódosításban, ami már elkészült, és ami már olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján, abban már azt látjuk, hogy kilencéves időtartamra kívánják a legfőbb ügyész mandátumát meghosszabbítani, illetve az új struktúrában ezt megalkotni. Mi indokolja igazából az előterjesztést? Lássunk tisztán: természetesen a legfőbb ügyész lejárófélben lévő mandátuma. December közepén eléri a nyugdíjazási kort a jelenlegi legfőbb ügyész, és - bár azt gondolom, sokan nem fogjuk sajnálni az ügyészi szervezet éléről való távozását - mindenképpen váltás kell. Ezt mi magunk is szorgalmazzuk; különösen a koncepciós eljárások kapcsán adott elégtelen válaszában bizonyította nemrégiben az Országgyűlésben, hogy mennyire alkalmatlan a feladatára. Nagyon jó eszköz volt ez az interpelláció például arra, hogy a vele szembeni bizalmat vagy bizalmatlanságot ki tudják mutatni a képviselők.

(10.50)

Tehát én azt gondolom, hogy ezt a szakirodalom teljesen egyértelműen letisztázta, hogy ugyan az interpellációnak a legfőbb ügyész vonatkozásában nincs igazi szankcionálási szerepe, de mégis a parlamenti ellenőrzésnek egy olyan kifejezett eszköze, ami a kérdésnél több. Tehát valóban itt van a képviselőnek lehetősége arra, a kérdezőnek, hogy válaszoljon, illetve döntenie kell a Háznak arról, hogy tetszik-e a Háznak ez az álláspont vagy ez az irány, amit a legfőbb ügyész képvisel, vagy sem. Jelen esetben sajnálatos módon elmondható, hogy a többségnek tetszett az az elfogadhatatlan válasz, hogy a koncepciós eljárásokat, amelyeket még a Gyurcsány-Bajnai-időszakból örököltünk, folytatni kell. Nagyon bízom abban, hogy a legfőbbügyész-váltással ez a szemlélet is megváltozik.

Viszont ha 9 évre betonozódik be a legfőbb ügyész... Most nem kaptuk meg előterjesztésként, tehát ez a másik kritika, ami elmondható, hogy azt gondolom, akkor lett volna teljesen tiszta a kép és teljesen tisztességesnek nevezhető ez a jogalkotási eljárás, garanciálisan is korrekt, ha magunk előtt látjuk már most, hogy milyen ügyészi szervezeti jövőképet és milyen mandátumhosszat tervez a kormánytöbbség. Márpedig úgy tűnik, hogy ez a 9 év nagyon komolyan átgondolásra került vagy kigondolásra került. Ezzel pedig lényegében ciklusokon átívelő, megkerülhetetlen szereplő lesz a mostani kormánytöbbség által megválasztott legfőbb ügyész, aki a vádképviselet és vádemelés legfőbb embere, tehát magyarul, az elkövetkezendő legalább két ciklusban fogja működését kifejteni a legfőbb ügyész. Ez pedig azt jelenti, hogy ha ez valóban így van, akkor a legfőbb ügyésszel szembeni interpellációs lehetőséget legalább minimálisan biztosítani kell, maximálisan pedig, mondjuk, akár a visszahívhatóság intézményét is vissza kellene emelni a magyar alkotmányos rendszerbe. Ha olyan szintű bizalmi vákuum merül föl a legfőbb ügyésszel szemben, akkor azt gondolom, ez lenne az igazán hiteles garanciális eszköz, hogy rendben, akár kapjon egy hosszabb futamidőt a legfőbb ügyész, bár nincs rendben, csak elméletileg mondom, emellé igenis a visszahívhatóságot meg kellene teremteni. (Az elnök csenget.)

Tehát én összességében azt tudom a Jobbik-frakció részéről elmondani, hogy így, ebben a formában az előterjesztést nem tudjuk támogatni, egyébként az alkotmányozás tekintetében pedig az álláspontunk az, hogy a történeti alkotmányosság folyamatába illesztetten kell egy alapos, hosszú, közös, társadalmi megegyezésen alapuló, alkotmányozó nemzetgyűlés keretében és népszavazással jóváhagyott alkotmányozást végezni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu