DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt képviselőtársaim! Jelenleg az Országgyűlés az ellenőrzési jogát gyakorolja, amikor egy-egy neki alárendelt intézményt a tevékenységéről beszámoltat, és örülök annak, hogy az az eléggé megbillent egyensúly, ami a fő tevékenység, a törvényhozás javára állapítható meg, most némileg javul, és az ellenőrzés is megfelelő szerepet kap. Aminek során természetesen nemcsak a tényeket kell megállapítani, amiről beszámolt a versenyhivatali elnök úr, hanem különböző viszonyításokat kell végezni a törvényi keretekhez, a törvényi előírások teljesítése vagy más viszonyítási szempontok alapján. Én egy ilyen megközelítésről szeretnék mondani néhány gondolatot, részben kiegészítve ezzel a frakciótársaim értékelését.

Tíz évvel ezelőtt, amikor az első Orbán-kormány irányította az országot, az akkori pénzügyminiszter, Varga Mihály úr számolt be némi malíciával arról a sikertelen kísérletről, ami szerint a kormányhivataloknak, intézményeknek, állami támogatásból fenntartott szervezeteknek a tevékenységére bizonyos teljesítménymutatókat próbáltak meghatározni. Ebből sajnos nem sok minden jött össze az elmúlt tíz esztendőben. Én szeretném fölhívni a kormánypárti képviselőtársaim figyelmét elsősorban arra - és rajtuk keresztül a kormány figyelmét is arra természetesen -, hogy most, amikor a költségvetés-készítés előtt állunk, és keressük a pénzt a hiány csökkentésére, a kiadások ésszerű csökkentésére, akkor ezeket a teljesítménymutatókat is vegyük figyelembe, mert ez nagyon fontos.

Nos, a Versenyhivatal tevékenysége jó példát szolgáltat arra, hogy egy hivatal tevékenységét miként lehet objektívan, vagy legalábbis objektívabban megítélni, mint egy olyan másik hivatalét, amelynél ezek a mérhető teljesítmények nem tapinthatók ki. Elhangzott itt, Göndör képviselőtársam is utalt arra, hogy a Versenyhivatalnak az a tevékenysége, aminek a nyomán bíróságok elé jutott a bírság ügye, egy rendkívül imponáló számot jelent, hiszen a bíróságok a versenyhivatali viták ügyében több mint 90 százalékos arányban a Versenyhivatalnak adtak úgymond igazat. Ez egy objektív mérőszám, és mutatja azt az alapos szakmai munkát, aminek a nyomán a vitás felek között a bíróság a Versenyhivatal javára döntött.

Azt gondolom, hogy más intézményeknél, ahol természetesen nem ilyen mutatók vannak, mert egy kormányhivatalnál vagy egy egyetemnél, egy kórháznál, egy színháznál és így tovább, meg kell találni azokat a különböző speciális mutatókat, amiket használni lehet.

(18.50)

Érdemes ezzel foglalkozni, hiszen mintegy 800 központi költségvetési szerv van, és ezeknek a megítélése, minősítése ilyen alkalmakkor, amikor a parlament is végül is dönteni fog arról, hogy elfogadja-e a Versenyhivatal éves beszámolóját, akkor érdemes ezekre a kutatókra támaszkodni, keresni ezeket a jellemző indikátorokat, ahogy a szakirodalom mondja.

Szóba került itt, Bertha Szilvia képviselőtársam említette, hogy talán a versenyhivatali szűkös kapacitás is az oka annak, hogy bizonyos tevékenységekre kevesebb figyelmet tudott fordítani. Most félig talán tréfásan mondom, mert nem szoktam ilyeneket javasolni, hogy egy állami hivatalnak a létszámát, kapacitását erősítsük, de itt ez érdekes gondolat, hiszen a Versenyhivatalnak a mintegy 1,5 milliárd forintos éves költségvetése, az 1,6 milliárdos éves költségvetéséhez képest 4-5 év átlagában több mint 6 milliárd forint az az összeg, amit a tevékenysége nyomán a bírságokból az állam kasszírozni tudott. Ez effektív, befolyt bevétel, tehát 1:4 a szorzó majdnem a versenyhivatali tevékenység nyomán. Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy ha 50 fővel bővítené a parlament a hivatal kapacitását, akkor ennek a négyszeresét hozhatná be, kivetítve ezeket az arányokat.

Érdemes volna ezt persze megvizsgálni, hogy az a társadalmi haszon, ami a versenyhivatali tevékenység bővítése nyomán keletkezik, hogyan aránylik ahhoz az inputhoz, ahhoz a támogatáshoz, amit a költségvetésből a hivatal kap. Ezt a viszonyt persze minden más intézménynél is célszerű lenne alaposan feltérképezni. Ez a fajta mérési, kvantifikálási próbálkozás főleg az angolszász országokra, a skandináv országokra jellemző, ahol mindenhol mérik azt, ami mérhető, és igyekeznek mérhetővé tenni a mérhetetlent. Gordon Brown pénzügyminisztersége idején volt egy olyan megállapodás az angol versenyhivatal és a pénzügyminiszter között, hogy 1:5 arányú hatékonyságot fog produkálni az angol versenyhivatal. Ezt a példát tehát én azért ajánlom képviselőtársaim és a kormány figyelmébe, hogy ezeket a teljesítménymutatókat, mondhatni, minden költségvetési szervnél érdemes lenne végigpásztázni, és ezeken keresztül megítélni a tevékenységüket, és kevesebb teret engedni a szubjektív vagy emocionális megközelítéseknek, hogy tudniillik milyen megfontolások, milyen szempontok alapján fogadunk vagy nem fogadunk el egy intézményi beszámolót.

Végezetül szeretném azt a személyes, most valóban szubjektív véleményemet is elmondani, hogy Nagy Zoltán elnök úrnak a két cikluson át folytatott tevékenysége azért is szimpatikus és példamutató, mert egyfajta szürke eminenciás szerepet töltött be. Nem a média reflektorfényeit kereste, és nem az öncélú PR-politizálást folytatta, hanem a szakmai tevékenység elmélyítésével szerzett tekintélyt magának és a hivatalának egyaránt. Én a magam részéről ezért gratulálok a tevékenységéhez.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu