SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót. Csak néhány apróságra szeretnék reagálni, amit Gőgös Zoltán elmondott. Tényleg csak azt szeretném, ha úgy érvelnénk ilyen fontos témában, ha nem használnánk ilyen demagóg érveket, hogy az itt jelenlévők most költözzenek le falura, és mutassák meg, hogy hogyan gondolják máshogy a magyar mezőgazdaságot. Nem tudom, hogy amikor például az egészségügyi törvényről vitázunk, akkor majd azt fogja-e javasolni, hogy operáljunk meg néhány beteget, és nézzük meg, hogy ez hogyan működik.
Azt gondolom, természetesen kellenek a helyi terepi gazdálkodási tapasztalatok, de vagyunk olyan felelősségteljesek, hogy ilyen emberekkel konzultálunk, ilyen tanulmányokat olvasunk, lemegyünk a helyszínre, megvizsgáljuk. Nem lehet mindenki egyben mezőgazdász, aki részt vesz ebben a vitában. Azt gondolom, ez nem egy reális elvárás.
(16.20)
Még egy apró kis megjegyzés. Én nem tudom, hogy ön az előbb említette-e, hogy még a vetésforgó tulajdonképpen teljesíti az ökológiai szempontokat, én azért szeretném felhívni a figyelmét, hogy egy olyan párt, amely az elmúlt kampányok során többször kampányolt azzal, hogy a fenntarthatóságot előtérbe helyezi, és a mi zöldplakátjainkat is alkalmazták, azért van itt egy jelentős különbség abban, hogy mi mit gondolunk ökológiai gazdálkodási szempontokról, illetve a fenntarthatóságról.
Köszönöm. (Taps az LMP és a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés