VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hozzászólók! Én azt hiszem, hogy ez a fenyegetés, a fenyegetettség, hogy január 1-jétől akkor nem tudunk exportálni sem bioetanolt, sem repcét, ez azért túlzó, mert mi nem azt mondjuk, hogy ez ne szülessen meg; mi azt mondjuk, hogy mellette a mezőgazdasági felhasználásnak más ágai is lépjenek be. Az egyértelmű, hogy egy duális gazdaság az, amit magunk körül tapasztalhatunk, és - leképezve a bizottsági vitát - ebben a duális gazdaságban a leszakadók érdekeit próbáljuk mi képviselni azzal, hogy a lokális gazdaság erősítése, más alternatíva kidolgozása és a törvénybe való beemelése mellett érvelünk, nem pedig amellett, hogy ez ne szülessen meg január 1-jétől. Ugyanakkor itt is aláhúznám a kormánynak azt a felelősségét, hogy miért nem a cselekvési tervet nyújtotta be, ha egyszer tudta azt, hogy ezt december 5-éig be kell adni, és január 1-jétől ennek nemzetgazdasági kárai keletkeznek. Tehát ezt a felelősséget, és hogy most akkor így egy ilyen fenyegetettség állapotába kerüljünk, nem tudjuk elfogadni.
Az elsőgenerációs termelésnek - ezt Obreczán képviselőtársamhoz intézném -, az elsőgenerációs fejlesztéseknek lejárt a kora. Látjuk, hogy ennek nincs... Egy picit javult, de az energiamérlege olyan rossz, hogy gyakorlatilag..., nem akarom azt a népies szót mondani, hogy mit pofozgatunk, de amit az a bizonyos ló bocsát ki. Tehát azzal, hogy most akkor etanollá, bioetanollá vagy biodízellé transzformáljuk azt, amihez egyébként nagyobb energiaráfordítás kell.
(15.20)
A túltermelésnek nem ez volna a józan paraszti ész szerinti kifutása, hanem a gabonaorientált agrárszerkezetet kellene átalakítani, és sokkal inkább az élelmiszer-feldolgozás és a helyi feldolgozás irányába kellene elmenni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés